Gyermekem születik
Terveztük a kislányomat. Elsőre siker koronázta - az egyébként meglehetősen hálás feladatot. A pozitív terhességi teszt egy picit felborította az életemet, de igazából nem jelentősen. Nem bírtam felfogni a jelentőségét. Akkoriban azt gondoltam tudom mi az, hogy APA, de fogalmam sem volt.
Teltek a napok. A feleségem készülődött az anyaságra. Testileg, lelkileg. Könyvek, internet, kismamának vitaminok, védőnő. A délutáni pihenőjében elkezdett Mozartot, Vivaldit hallgatni, mert hogy az jó a babának. Mindig zsigerből éreztem, hogy jó Anya válik a páromból. Ez az ami egy lányt megkülönböztet a nőtől. A képesség, hogy alkalmas egy gyermekből értékes embert nevelni. Látva a készülődést, úgy éreztem, hogy feltevésem első sorait már bebizonyították.
2007 február 1-én megszületett a kislányom.
Végig a feleségem mellett voltam, én vágtam el a köldök zsinórt. Nem sokkal később az édesanyja mellett feküdt. Az ágy mellett bambán állva, a környezetből szinte semmit sem érzékelve simogattam Anita homlokát, a kislányom szopizott. A lelkes táplálkozást befejezve rám nézet, és egy pici arcocskáról az én szemem nézett rám. A tekintetében az értelmes szemlélődést fedeztem fel. Nagyon sok ember nézett már bele a szemembe. Tudom mikor félnek, mikor zavartak, tudom mikor szeretnek a szemek. Ő különös érdeklődéssel szemlélte a világot, a riadtság legkisebb jele nélkül. Tudtam, hogy különleges ember választott bennünket. Még ott sem sejtettem a hatást amit a csoda jelent az életemben.
De akkor, ott, könnycseppekkel az arcomon Apa lettem!
Azzal a nappal kezdődött a kaland. Most, hogy az ötödik szülinapi tortát álljuk körbe, rájöttem, hogy a saját születés napomat is ünneplem. Egy picit én is újjá születtem. Megélve az elmúlt öt év pillanatait más ember lettem. Nem olyan dolgokban amelyet más észre venne rajtam. Hibáim erényeim nem változtak túl sokat, és azt is inkább a korom számlájára írnám. Belül lettem más.
Mindig szerettem a szüleimet, ragaszkodó gyermek voltam. Törekedtem arra, hogy boldog pillanatokkal gazdagítsam édesanyám, édesapám életét. Azonban serdülőként, távol a szülői háztól megízleltem a szabadságot. Édesanyám féltő szava már nem volt iránymutató, édesapám bölcs tanácsai sem befolyásolták cselekedeteim. A magam ura lettem.
Büszke voltam szabadságomra, a képességre, hogy bárhol feltalálom magam, a könnyen kialakított kapcsolatokra, arra, hogy telefonokkal képes vagyok pótolni a személyes találkozást bárkivel, beleértve a szüleimet is. Szerettem őket, ahogyan a testvéreimet is, de már a gyermekként érzett feltétlen ragaszkodás a környezetemhez - tovatűnt.
A ragaszkodás a legfurcsább ami változott, és talán az egyetlen negatívum az apaság intézményében. Újra rabja lettem egy embernek, újra van valaki akit jobban szeretek mindennél, akiért a földi létezésem végéig aggódni fogok. Függője lettem a szeretetének, az ölelésének, a mosolyának. A közös pillanatoknak. A boldogságnak, amely hangulatomtól függetlenül mindig jön ha vele vagyok.
Hihetetlen élmény szülőnek lenni, egy csodát nevelgetni, hatással lenni rá, szerepet vállalni az értékrendjének kialakulásában, miközben ő is formálja a miénket. Egy állandó kölcsönhatás, amelyben időről időre látni tudjuk saját magunkat. Mesélhetnék még az érzésről, a lelkemről, az összebújásról, de inkább elmesélem a hétvégémet Varga Lillával, hiszen ez a hétvége az ok, a poszt az okozat.
Itt a farsang, áll a bál
Pénteken a feleségem kérésére én mentem az oviba. Belépve egy kalózzal találtam szembe magam, akit egy csontváz követett. Erős kezdés egy olyan apukának akinek az oviba járás nem kifejezett napi rutin. Batman kezét fogva érkezett az óvónő, hívószavára megjelent Csipkerózsika is, aki egyből átölelt.
A kavalkád annyira megszédített, hogy Csipkerózsikát ültettem az autóm hátsó ülésébe. Elindultunk, a parasztbecsületet hallgatva, ragyogó napsütésben kanyarogtam az úton, közben a visszapillantóból szemmel tartottam előkelő utasom. A méltán híres intermezzónál vettem csak észre, hogy az angyali arcról az én szemem néz rám. Felismerésemet, a kislányom gyönyörű hangja egészítette ki, "szeretlek apa".
Gimis koromban szerettem volna egy cabrio Bmw-t, úgy képzeltem a tökéletes pillanatot, hogy egy elképesztő nő mellett, Luniz-t hallgatva dobolok a Bmw kormányán, miközben balról kell fel a nap. Így vissza gondolva még mindig tetszik a gondolat. De a tökéletes pillanathoz már kevés.
Igaz nincs cabrio Bmw-m, de azon a délután a csodás napfényben, fantasztikus zene mellett, életem értelme társaságában átéltem a tökéletes pillanatot. Többször újra hallgattuk az intermezzót, sűrűn összepislantottunk, nem beszéltünk. A szemeink elmondták mennyire fontosak vagyunk egymás számára.
Természetesen a nap, zene, Lilla hármasból a kislányom szerepe volt a legfontosabb, de javaslom mindenkinek az említett intermezzót.
Főzés, amikor a pillangó a virágra száll
A hétvége következő fénypontja másnap délután érkezett el. A feleségem futott, és én kitaláltam, hogy meglepem. Aznap reggel sikerült vennem gyönyörű kacsamellet, és még maradt a Péntek esti főzésből egy kis lazac. Gondoltam hogy a kacsát madárnak feltételezve, készítek egy víz - levegő - föld ételkompozíciót. A földnél a burgonya jutott az eszembe, és a kompozícióval a feleségem virág szeretete előtt próbáltam tisztelegni.
A főzés kezdetén Lilla jelezte részvételi szándékát, kisszékre állítottam és igyekeztem a lehető legtöbb gyermek által is elvégezhető részfeladatot rábízni. Munkából volt elég, sok alapanyaggal dolgoztam, és sokféleképp, hiszen színekre volt szükségem ha el akartam kerülni az egyhangúságot.
Fontosnak gondolom, hogy a gyermekek megismerkedjenek az ételkészítéssel, az alapanyagokkal. Több okból is, de itt most csak azt hangsúlyoznám, hogy a gyermek megtapasztalhatja, hogy mi a különbség a munka, és a szórakozás között. Ráébredhet, hogy kis túlzással az ő kezében a döntés. Végig is szenvedheti az életét vagy lehet ez egy mindent túlszárnyaló játék. A feleségem sokat főz a kislányommal, így a konyha eszközeit kellő magabiztossággal kezeli. Kreativitásból pedig nincs hiány.
A lányom kevert, kavart, gyúrt és a végén kért egy tányért, hogy ő is elkészíthesse az alkotását. Megjegyzem, hogy szeletelésen, és a különböző színű burgonya pürék formázásán kívül mindent ő készített. Természetesen a tojás az a napocska. Íme:
A teljesség kedvéért a virágom, amely az öt éves lányom pillangója után már nem nagy durranás:
Sakkazértis
Szakosztály vezető vagyok a helyi sakk csapatnál, a megtisztelő megnevezés gyakorlatilag mecénást jelent. Sakkoztam, még fiatalon. A politika próbálta tönkretenni a lassan 100 éves múlttal rendelkező esztergomi sakk csapatot, ellehetetlenítve a gyerekek oktatását. Személyes feladatomnak tartottam, hogy támogassam őket, és ha minden igaz ebben az évben felkerülünk az NB II-be.
Nem titkolt vágyam, hogy a kislányom sakkozzon. Három éves kora óta tudja mi az a sakk, de nem merem feladatként tálalni. Azt szeretném ha benne alakulna ki a vágy a játék iránt. Vasárnap reggel együtt mentünk el megnézni a csapat játékát, akartam, hogy lássa, érezze a légkört. Szeretném ha ezt később ő is átélné.
Bízom benne, hogy úgy éli majd az életét, hogy tisztában lesz azzal, hogy minden lépésének következménye van. Magabiztosan kell viselkednie döntési helyzetekben, és mérlegelve önállóan meghozni a döntést. Fel kell készülnie arra, hogyha rosszul döntött, a következményeit viselnie kell, nem másokat hibáztatva, nem kibúvókat keresve. Emelt fővel tudva azt, hogy a rossz döntések az élet részei, és túl kell rajtuk lépni. A legfontosabb, hogy miután a rossz lépésen túl vagyunk, már nincs értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha, egyetlen egy feladat van, a következő lépésre koncentrálni. Mert kitartó küzdelemmel bármilyen játszmát meg lehet fordítani.
Úgy gondolom kellő optimizmussal, a múlttal túl sokat nem foglalkozva, a jövőre fókuszálva biztosan nyerjük az élet sakk játszmáját.
A zene az kell, mert körül ölel
Már az édesanyja pocakjában klasszikus zenét hallgatott, később a gyermekágy fölötti plüss állatokat lógató forgóból is Vivaldi szólt. Születése pillanatától klasszikus zenét, operát, balettot néz, hallgat. Van kedvenc áriája, ha a Bohéméletet elkezdem nézni rögtön szalad mellém, és imádja a Hattyúk Tavát amelyre szinkront táncol.
A feleségemmel rendszeresen hallgatunk Operát élőben is, a készülődésünket végig követi Lilla, mielőtt elbúcsúznánk megdicsér bennünket, és érezzük, hogy szeretne velünk tartani. Viszont nagyon féltettem attól, hogy az egy helyben ülést nem bírná, hiszen ő aktív zene hallgató. Tánccal, a zene ritmusát követő kézjátékkal éli át igazán az alkotásokat. Így elvetettük az ötletet.
Pedig nagyon fontos az élő zene. Lehet akár milyen hangrendszer. Az akkor is csak egy adathordozó kapcsolata lesz egy membránnal. Amikor egy húsz éve hegedülő művész végig tolja a vonóját a húrokon, az hatással van az ember lelkére. Amikor 18 hegedű húrjának rezgését érezzük az még inkább. Aki valaha halott egyetlen egy művész embert hangszeren játszani az el bírja képzelni amikor a vonósok, fúvósok, ütőhangszerek kavalkádjába csöppen az ember.
Az opera februári műsorára tűzte a Rosszul őrzött lány című balett előadást. Kifejezetten gyermekeknek, nagymamáknak ajánlva. Mivel még mi sem voltunk baletton így alkalmasnak tűnt a lehetőség az újfajta élmény közös átélésére. Vásároltam a saját szakállamra három jegyet, és este tájékoztattam a csajokat. Óriási ováció fogadta a kezdeményezésem, elkezdtük számlálni a hátra lévő napokat. (Igazából azt, hogy mennyit kell még aludni.)
A sakkverseny után a lányommal ebédet vásároltunk, anyának választott Lilla egy csodaszép lila csokrot - kedvenc színe, és az étkezést követő csendes pihenő után megkezdődött a felkészülés. Persze a csajok, már korábban megbeszélték, hogy mit vesznek fel, én már csak mosolygok, kezdek hozzászokni. Mintegy negyven perces csúszással indultunk, újfent hozták a megszokott formát, így még sietnem sem kellett, kb. ennyit kalkuláltam előre is.
Tátott szájjal vizsgálgatta az opera házat a kislányom, imádta kívül - belül. Elfoglaltuk a helyünket, megbeszéltük ha nem tetszik szóljon és angolosan távozunk. Olyan helyre vettem jegyet ahol ezt mások zavarása nélkül megtehettük. Az, hogy 20 perc után elfogy a lelkesedés benne volt a pakliban.
Megkezdődött az előadás, könnyen befogadható vidám zene szólt. A színpadot uralta a tréfa a vidámság. A gyermekeknek kedvezve a fogatot húzó póni igazi volt. De a színészek által alakított baromfik is jópofára sikeredtek. Bennem volt egy pici feszültség, a lányom elkezdett mozgolódni. Az volt a legfontosabb számomra, hogy a zene szeretetének egy új szintre emelésével távozzunk, semmi féleképp nem szerettem volna ha ezzel együtt jár bármilyen kényszer.
A gyermekem felállt a székről.
Rám nézett, és az ölembe ült. A kezével hátra nyúlva simogatta az arcomat.
Az első felvonást így fejeztük be. Ültem a székemen, a lelkemben éreztem a zene okozta melegséget, a kislányom szorosan velem. Leírhatatlan élmény. Láttam a szemében a ragyogást, igen ezért jöttünk. Sikerült ismét átadnom valamit azokból a dolgokból amik igazán fontosak számomra.
Hetven perc volt az első felvonás, ritka hosszú, és mégis beszélgetés, izgés-mozgás, mások zavarása nélkül, a zenre nagysága előtt hódolva élveztük együtt az előadást.
A szünetben egymás szavába vágva meséltük az élményeket. Boldog voltam. Úgy igazán.
Örömmel, feszültség nélkül néztük meg a második felvonást is. Határtalan büszkeséget éreztem. Imádom, hogy Apa vagyok.
Konklúzió
Egyik barátom elmondta, hogy nem szeretne gyermeket, csuklóból közöltem vele, hogy hülyeséget beszél. Ültem az autóban és arra gondoltam, ekkora hülyeséget, hogy gondolhat bárki. A gyermekem a legjobb dolog ami valaha történt velem. Akár így két nap is több mint bárkivel egy hónap.
Viszont akkor miért csak egy van?
Úgy érzem szeretnék még gyermeket. Mostanra készen állok családunk bővítésére. Tudom, hogy Anita is szeretné. Megvárom a bécsi futását, és egy újfajta, élményekben gazdag edzéstervet teszek le elé.
