Kilenc hónapos koromban kezdtem el járni. Ezt állítja édesanyám. Ez a családi legenda. Arról viszont nem regélnek, hogy hogyan tanultam meg biciklizni, valószínűleg itt nem domborítottam akkorát. Szeretném cáfolni, de sajnos a biciklis emlékeim között kutatva, sem emlékszem a "kedvező kezdetre" Viszont tisztán él bennem az első találkozásom egy országúti kerékpárral.
12 éves lehettem, nyár volt, édesapám és a kerékpár tulajdonosának apukája szénát raktak kazalba az udvarunkban. Mintha most történne. Vidékre a rendszerváltás is később ért el. Az iskolákban még mindig az orosz volt a kötelező nyelv, a mamámék a Kun Béla utcában laktak, a felnőtt férfiak pedig az UAZ terepjáróra, valamint az MTZ traktorra esküdtek. (Szerintem teszik ezt manapság is).
Barátaink, elvtársaink tiszteletéből adódóan a Kremiczki Józska országúti kerékpárja is az Orosz Ipar csúcstechnológiáját képviselte. Zöld színű volt, "egy váltós", hátul négy fogaskerékkel, szarv alakú kormánnyal, rajta fékekkel. Ámultam. Akkoriban a postás Mamámtól megörökölt, 28-as kiszuperált bicaj képezte tulajdonom tárgyát. Mondanom sem kell, gyermekként egy másik dimenzió kapujában találtam magam. Vágytam rá, kíváncsi voltam a sebességre, a másságra. Jóska barátom rendes reformátusként, felebaráti szeretettel kölcsön adta nekem a gépet.
Elérkezett a száguldás ideje. Felpattantam a nyeregbe, azonnal éreztem a harmóniát a géppel. Nagy tárcsa (nem is volt más) kónuszon robbantottam, süvített a szél, rohamléptekben közelítettem a cél felé, amit egy balos előzött meg. Aero pozícióban ívre tettem a technikát, és a megszokott kontrafékkel megkíséreltem csökkenteni a sebességem. Próbálkozásomat nem koronázta siker, így azonnal kétségbeestem. Jellemzően az agyam kizárom ilyenkor, és ösztönből, ha úgy tetszik izomból próbálok megbirkózni a probléma forrásával. Tettem ezt akkor is, féktelen vadsággal tekertem a pedált hátrafelé, a kis hülye gyerek képtelen volt megérteni, hogy erőfeszítése hasztalan. A tesztre kapott járgány zabolátlan lehetőségeinek megfékezésére a híres moszkvai mérnökök egészen más rendszert dolgoztak ki.
Tudatlanságomért egy másfél méteres árok kellemes hűvös levegője volt a jutalmam. Súlyos agyrázkódás, elharaptam a nyelvem, és az arcom 70 százalékáról lekopott a bőr.
Az eset után le kellett vonnom a megfelelő következtetést, úgyhogy szerető Édesanyám elé álltam, és határozottan kijelentettem, nekem egy ilyen kerékpárra van szükségem.
Mivel a privatizációs, újra felosztjuk Magyarországot rendezvényre a helyi Téeszben gépkocsivezetőként dolgozó Édesapám nem kapott meghívót, így kérésemet nem követte azonnali teljesítés.
De egy szép napon . . .
