Ez a mondat jutott eszembe az úszás 1247. méterének tájékán.A medencéből kikászálódva az első közölnivalóm az volt az Ábellel, hogy a bejegyzésem ezt a címet fogja viselni.
Igazából nem is tudtam, hogy mely előadó, vagy előadó csoportosulás tudhatja magáénak ezt az igen gyönyörű mondatot, de hazaérve a google mankóján támaszkodva lehullt a lepel a titokról. Sajnos többet is megtudtam a kelleténél. Ha a klikkelést idejében abbahagyom, akkor a Dolly Roll nevével gazdagodva böngészhettem volna tovább.
De sajnos engem hajtott a mindent tudás ősi vágya, így beleolvastam a szövegbe. Egyszerűen tudni akartam, hogy egy ilyen frappáns szellemi termék hogyan folytatódhat. Újra meg újra a nyitó sort dúdoltam, - a feleségemet az őrület határára kergetve -közben remegő retinával faltam a sorokat, tettem magamévá a felbukkanó mondatokat. Az eredmény szíven ütött. Nem számítottam bonyolult, a világnézetemet alapvetően megrettentő gondolatra, de a következő két sor azért bicskát nyitogat.
"Elpattant egy húr, szívembe vágott oly váratlanul
Elpattant egy húr,el se hittem csak álltam szótlanul"
Kezdem inkább az elejéről.
A nagy hideg miatt a kutyusunk bent alszik az étkezőbe, a bútoraink állapotának megőrzése miatt nem hagyhatjuk magára. A kanapén alvás hálás és egyben megtisztelő feladata nekem jutott szerda estére.
Nem bírtam hozzá szokni a nagy kényelemhez, és gyakorlatilag minden 40 perces alvásblokk közzé beiktattam egy tíz perces ún. "átgondolom az életem" periódust. A tíz perceket ügyesen beosztva, volt időm a csütörtök reggeli úszáson is gondolkodni.
4:50-kor az ébresztő csörgése egy elméletben több kilométert leúszott - és ettől kellőképpen elfáradt hunyorgó emberkét talált. Feltápászkodtam a kényelmes fekhelyemül szolgáló deszkáról, és egy nem túl őszintét mosolyogtam a problémáim forrását okozó ebünkre.
Az autóban már minden rendben volt, valószínűleg az evés puszta ténye vidámmá tesz. A Pillangókisasszonyt hallgattam, de most nem sokat foglalkoztam szegény Cso-cso-szán problémáival, az úszás körül forogtak a gondolataim.
Örültem legbelül, hogy az edzőm feszegeti a határaimat, de féltem az esetleges kudarctól. Még bennem volt a legutóbbi 1000-es utolsó 400 méterében megtapasztalt kínlódás.
Hihetetlen mennyiségű elmélkedés után, az úszásom lehetséges kimeneteleinek számát kettőben határoztam meg.
1. Ábelnek igaza volt kedden, amikor arról beszélt, hogy technikázás közben találtunk valamit, ami ismét könnyíti a haladásom.
Ennek következtében le fogom úszni az 1500 métert.
2. Nagyon nehéz lesz. Kínlódni fogok. Besavasodom. Nyelni fogom a vizet. Rossz ütemben fújom ki a levegőt. Elkezdek süllyedni. Tolom magam előtt a vízoszlopot, szenvedek. De egyik tempó után jön a másik, letolom a jobb kezem, aztán a balt. Aztán elérem a falat, és visszafordulok és kar tempóról kar tempóra csökkentem a távot. Lehet, hogy 20 centiket haladok, az is lehet, hogy 170-es pulzuson. De magamnak választottam a célt, és tudtam, hogy lesz benne szenvedés.
Ennek következtében le fogom úszni az 1500 métert.
Mire megérkeztem az uszodába, Cso-cso-szán követte József Attila példáját, konstatáltam, hogy az egyik kedvenc áriámat sem hallottam meg a nagy agyi tevékenység közepette.
Beléptem a klubba, Gergő vigyorogva görgőzni készül, (még hét óra sincs) hiszen aznap kettőt kell neki, Ábel - mint rendesen - biciklivel érkezik a hideg ellenére, Laci bácsi a medence parton mosolyogva integet. Jó emberek.
Bemelegítek. Megkapom az utasítást: mintha két üveglap között úsznál. Elkezdem. Próbálok a lehető legjobban előrenyúlni a vízért, magas könyékkel, üveglapok között. Igyekszem annyira szűken úszni, amennyire csak képes vagyok rá. A vízfogás után próbálok egyenletes tempójú S betűket rajzolni. Meg sem próbálom megnyomni a tolás részét, ezen a távon ehhez még nagyon gyönge vagyok.
Túl vagyok az első pár-száz méteren, a partról a felfelé mutató hüvelykujj jelzi, hogy nagyjából rendben. Valószínűsítem, hogy eme jelzést nem várom annyira mint egy vesztes Gladiátor, de azért örülök neki.
Elérkezek a kritikus 600-hoz, fel vagyok készülve a küzdelemre. De nem kell. Minden olyan gördülékenyen megy. Spórolva az erőmmel gyengén láb tempózok, de elég, a sarkam töri a vízfelszínt, nincs bekötve a vállam, oxigén adósság jelei sehol.
1000 méter végét nem merem megnyomni a részidő miatt, most a kilométer ideje mellékes, hisz még hátra van 500. Ábel bemondja a részidőt: 25:33. Kerek 100 másodpercet javítottam a három nappal korábbi időmön, sokkal pihentebben. Boldog vagyok. Mindig elcsodálkozom, hogy az edzéseken tapasztalt részsikerek milyen intenzív örömforrásai az életemnek. Pedig elég jó leosztásból játszom az életem egyébként is. De ez más, ezt nem a verebek hordták össze.
Tempózok tovább, és elpattan egy húr.
