Különleges hangulata van az úszás előtti reggeleknek. Ébresztő, felöltözés, vitamin, állófűtés, a szokásos. Minden a helyén, tökéletes az összhang, egyfajta nyugodt dinamizmussal történik minden. Korábban is kellett rendszeresen hajnalban kelnem, de azok a tevékenységek a kényszer kellemetlenül szűk zubbonyát húzták rám. Viszont most a Biblia által hirdetett szabad akaratomból cselekszem, zavartalan hangulatban. Nincsenek beérkező hívások, kellemetlen üzenetek, minden ilyen reggelen tudom azt, hogy az ébredésem pillanatában érzett békéből nem zökkenthet ki semmi. Az életvitelemet jellemző erős sodrású folyamban, ezek a reggelek lettek a nyugalmam szigetei.
A mai utamra Verdi mester kísért a pékségig, a nyitány szépsége segített ráhangolódni a vezetésre, majd azt követően a Traviata mindenki által ismert pattogó dallamai hoztak lendületbe.
Nem beszélek olaszul, jellemzően nem is érdekel a "librettó", úgy nagy vonalakban képben vagyok a cselekménnyel, de igazából a zene érdekel. Mai reggel kivételes volt. Az első piros lámpánál, Traviata nem túl bonyolult történetén gondolkodtam.
Intermezzo: Alfred, a gazdag, jóképű, jó családból származó legény, őrült szerelembe esik Párizs egyik legfelkapottabb kurtizánjába, sajnos a kor divatjának köszönhetően, a tűzijáték, a fehér ló, és a holtodiglan -a "happy end" kellékei mind elmaradnak.
Elmém lendülete nem lankadt, a történetről a következő körforgalomnál átugrottam az amerikai filmgyártás egy klasszikus darabjára a Pretty Woman-re. Csak most döbbenek rá, hogy annak idején az a film megetetett. Végig szorítottam a Julia Roberts által megformált leánykának, hogy része legyen az igaz szerelem megtapasztalásában. Felettébb gonosznak gondoltam a főhős minden ismerősét, aki azt a szegény, aranyos hölgyet lekurvázta. Ma ébredtem rá, hogy tényleg idióta, kis vajszívű, romantikáról álmodozó tizenéves lehettem. Teljességgel reálisnak gondoltam, hogy egy jó vágású, milliárdos, az út széléről szedi össze élete párját. Azon sem akadtam fenn, hogy a korábban a topánkáját is alkoholos filccel karbantartó üzletasszony 5 nap alatt az erkölcsösség mintaképe lett. Annyira, hogy a Richard Gere által számára felajánlott, holmi kitartott szerep, az új keletű, instant értékrendjébe már nem fért bele. Érthető.
Gyakran visz az utam a 44-es főút felé, a kilométereket jelző oszlopocskák társaságában különböző származású, korú, és külcsínnel rendelkező hamupipőkék ácsorognak. Be kell vallanom, még soha nem jutott eszembe, hogy kiszállva az autómból üvegcipőket próbáljak a pici lábukra felhúzni. Ez a fajta romantika, már nem az én világom. Ha már mindenképpen romantikus mese kell, akkor legyen a csillag szemű juhász.
"Akkor a csillagszemű juhász lett a király. Igen jó király lett belőle, sohasem terhelte a népét azzal, hogy kedvük ellenére jót kívánjanak neki, mégis jót kívántak neki minden parancsolat nélkül, mert jó király volt, s igen szerették."
Hiszen arra azért akad példa, hogy a nép egyszerű gyermeke később az ország királya lesz. Köszönet illeti a mindenkori adóhivatal áldásos tevékenységét, így mi legalább figyelünk az életszerűségre, és nem kell a kislányomat mindenféle kurtizános történetekkel terhelni elalvás előtt.
De nem csak ezért szeretek magyar lenni. Jó itt. A világ élén járunk.
Régóta téma a globális felmelegedés lassítása, a bolygó pusztításának megállítása. A világunk nagy vezetői sokat beszélnek, a kiotói egyezménnyel papírt is gyártottak. Sajnos a teljesítés elmaradt.
Kis hazánkban a lakosság többsége felhatalmazást adott a fiatal demokratáknak - már már mesébe illő - kétharmadosat. Számos intézkedést hoztak, de az ellenzék csak a rossz gazdaságpolitikáról papol. Folyamatos támadásokat kell kiállnia a lakossági bizalommal felvértezett országvezetőknek. Euró így, Svájci Frank úgy, Áfa emelés . . De ma megvilágosodtam. Miközben a zene, a film, és a népmese motívumai keveredtek a fejemben, nem tűnt fel, hogy nincsenek autók az úton. Bő tíz perccel korábban érkeztem a szokásosnál. Ekkor vettem csak észre, hogy mennyivel kevesebb a szennyező jármű a fővárosban. Végre kikristályosodott a szándék. Zöld Magyarország. A közelmúlt megigéző politikai fordulatai mind egy célt szolgáltak, egy élhető Magyarországot, az élhető jövőt. Végre egy nép, amely nem használja meggondolatlanul lízingelt autóját, végre egy nép amely nem fűti feleslegesen a svájci bank tulajdonában lévő "ingatlanját". Mi már elkezdtünk spórolni a fosszilis energiákkal. A fejlett világban elsőként. Megtettük az első lépést.
Szégyentől égő arcommal, beléptem az uszodába. Nem nagyon bírom megbocsájtani magamnak, hogy Budapestig autóval jöttem. Át kellett lépnem a problémámon, hiszen 100 méteres felmérő.
Bemelegítés után nekiveselkedtem, és 1:45-os idővel személyes csúcsot állítottam be. Őszintén megvallva jobbra készültem, így mérhetetlenül csalódott voltam. Próbálkoztak mindenféle közhellyel nyugtatni, de akkor sem voltam túl boldog. De mivel mindig mindenre magyarázatot próbálok keresni, így itt is gyártottam magamnak egyet. A probléma forrása a diétámban gyökeredzik.
Elkezdődtek az 50 Km-es futóhetek, és tudtam, hogy sokáig az ízületeim nem fogják tolerálni a 107 kilós súlyomat. Hadat üzentem. A több fronton vívott küzdelemből Hitler sem jött ki jól. Valószínűleg hasonlóan jártam. Ennyi sport mellé a kétszeri étkezés kevésnek bizonyul. Főleg akkor, ha még eredményeket is akarok.
Konklúzió 1: Nem remélek sokat az erőmtől amíg az intenzívebb diéta tart.
Konklúzió 2: A rossz technikán fejlesztenem kell. Levideózták az úszásom, és azt kell belátnom, hogy nagy hatást gyakorolt rám az X faktor. A kezeimet képtelen vagyok a testemmel párhuzamosan a vízbe rakni. Az alkarjaim egyfajta X alsó szárat rajzolnak. Kell ezen változtatnom. Bármi áron. Vastag Csaba haragját is megkockáztatom.
