Hedonista vagyok! Már gyermek korom óta, igaz akkoriban az alkohol nem játszott szerepet az életkoromnak megfelelő gasztronómiámban.

Falusi gyermek voltam, az udvarunkon mindig kapirgáltak a tyúkok, a csirkék, kacsák, és természetesen a Kakas pörkölt alapanyagát sem a szomszédból kellett beszerezni . . .

Édesapám születésemtől fogva, folyamatosan űzi kedvenc elfoglaltságát az állat tenyésztést, így a kétlábú állomány változó összetételben, de ki volt egészítve emlős sorstársaikkal. (Értelem szerűen nem a kutyákra, cicákra célzok - vannak bizonyos határok)

A különböző méretű, korú malackák, bárányok, borjak hada mindig finom fogások reményével kecsegtetett.

A tökéletes alapanyag mellett nélkülözhetetlen szerepet töltött be a szakács, szerető édesanyám. Nagyon nagy rutinnal forgatta a fakanalat, és az udvaron található populáció kárára, varázsolt elképesztő ételeket a családi asztalra. Így visszagondolva megállapítom, hogy a "Top 500 saláta" című remek szakácskönyv valószínűleg nem gazdagította szerény kis könyvgyűjteményünket. 

Éltünk, éldegéltünk, nagyokat nevettünk, jókat ettünk, néha, néha áldozatot hoztunk az isteneknek egy egy disznótor keretében, ahol a töltött káposzta mellett összegyűlt a család, és lármázva, boldogsággal gazdagon átszőve megalapozódott a szenvedélyem az étel iránt.

Életemet végig kísérő szerencsém következménye képen, az Úr 2005. évében megismertem a boldogság mindenki számára elérhető forrását a BORT. Szakítottam a korábbi jéger sör kombinációval, és mestereim keze alatt elkezdtem felfedezni eme isteni nedű titkait.

A bor is hamarosan az életem részévé vált, a különböző étel-bor párosítások kikövezték az utamat a közel 130 kg testsúlyhoz, de mivel hirtelen ember vagyok, nem akartam sétálni ezen az élményekkel gazdagon borított úton, úgyhogy betársultam egy budapesti kis étterembe, ahol már professzionálisan, a feladatom "mellékhatásaként" KELLETT borokat válogatnom, ételeket kóstolnom. A libamáj, a steak, a belga csokitorta, és a hozzá való borok megadták a kellő lendületet, és tavaszra megközelítettem a 125 kilót.

Az alkatom nem nagyon foglalkoztatott, a feleségem apró célzásait többnyire lereagáltam azzal, hogy úgy is a szellememért szeret, de egy ponton éreztem, hogy baj van. A hedonizmusom vastagon fogó penzlijével kezdtem le le térni a vászonról. Szükségem volt egy keretre, mert elkezdtem attól félni, hogy annyira a mának élek, hogy egy ici picit veszélyeztetem a holnapot.

A keret a sport lett, amely egy fogadással kezdődött.