HTML

Életem függvénye, a háromdimenziós valóságban.

Énblog, középpontban a sporttal. A triatlonban kitűzött célok eléréséhez végzett munkáról, elmélkedésről, gondolataimról. Rólam.

Friss topikok

  • mata68: Mocskosul megtekerted tegnap azt a bringát :) Nem tudom, hogy voltál-e ma az eredményhirdetésen. A... (2012.07.29. 23:26) Pályára álltam
  • Tepó: Szétröhögtem magam rajta!!! Állat vagy... :-)))) (2012.03.29. 09:25) Itt a tavasz áll a bál
  • Note: @PecsiPeter: KÖszönöm! Alakulnak a dolgok. Kell az a pénz! :-)))) (2012.03.23. 11:23) Második felvonás
  • Note: @ironsun: Még én is gyerekcipőben járok :-) De így öt év "tapasztalatával", azt kell mondanom, hog... (2012.02.27. 21:52) Apa vagyok
  • Note: @mata68, @tepo: Én is jónak gondolom, talán egy picit meg is lepődtem. De igazából az április 15-i... (2012.02.23. 14:03) Edzőtábor

Címkék

Pályára álltam

2012.03.23. 12:32 Note

Úgy érzem magam, mint a magyar műhold, amikor végre megtalálta a föld körüli pályáját. Azt gondolom, hogy ez az a pálya melynek végét a sikeres Ironman teljesítés koronázhatja.

Úszás:

Végre végigmegy a mozdulat, sikerül hozzátennem a tolás részt, van mikor lemarad, van amikor rövidebb, és sajnos még mindig nem gyorsuló a mozgás, de ott van.

A héten három jól sikerült edzésen vagyok túl, melyből az egyikhez köthető idő is. Hétfőn 2500-at kellett úsznom bolyával, és az utolsó 500 métert erősen kellett teljesítenem. Az utolsó 500 méter 10:19.

Kerékpár:

Végre sík, de azért a tavaszi szél vizet áraszt. Nyáron kezdtem el biciklizni, így kicsit szokatlan volt a fejletépős légmozgás. De már túl tettem magam rajta, úgy fogom fel, hogy a szél is csak azért van, hogy segítsen, hogy még erősebb legyek.

Volt egy dobogókő-s edzésem, a hegyet, és a bemelegítést, levezetést nem számítva, 20 km 34,8 km/h átlagot tekertem szélcsendben 139-es pulzuson.

Szerdán pedig 60 km, benne 40 km feladat, itt közepes szélben, pörgetve 33,5 km/h átlagot nyomtam 142-es átlag pulzussal.

Nagyon elégedett vagyok a tempómmal.

Futás:

A 4 órás maraton résztempója az 5:41-es ezrek. 20 kilométeren vizsgáltuk, hogy ebben az iramban, hogyan változik a pulzusom. Jelentem állandó. Az indulás után tapasztalt szél variált valamit, de a végére mindegyik ezren 144 volt a pulzusom. Örültem, Ábel valahova 160 alá várta az utolsó kilométerekre.

Megnéztük a teljesítményemet magasabb intenzitásnál. A vizsgált tartomány a 155-160-as pulzuszóna volt. 15 kilométert futottam, 5:05-ös ezrekkel, 155-ös átlagpulzussal. Óvatos leszek a versenyen, de szerintem 155-ös pulzussal végig tudnám csapni. 167 volt a savküszöböm októberben.

Ez az eredmény is mosolyt csalt az arcomra. nagyon érzem az eredményeimen a futó múltamat. 101 kg vagyok.

85 kg körül lesz itt iram. Szerintem egy éven belül erős közepes amatőr futó lehetek.

Azért fogalmazok így, mert legutóbb amikor az Ábelnek mondtam, hogy milyen nagyon jól futok, kijavított, hogy az 5 perc pluszos ezrek azok nem nagyon jók.

Igaza van, de én látom a fényt az alagút végén.

3 komment

Itt a tavasz áll a bál

2012.03.23. 10:08 Note

Nincs kedvem írni. Túlságosan süt a nap. Túlságosan jó dolgok történnek velem. Túlságosan sokat olvasok. Túlságosan jól megy az edzés. A súlyom viszont nem változik. Állandó. Talán így tetszelgem a pí nap emléke előtt. De az is elképzelhető, hogy a hosszú hétvége összekombinálva a Sándor nappal az okozója az ismételten visszakompenzáló tömegemnek.

Szerdán anyóséknál kezdtük az ünnepség sorozatot. Sógorommal - szintúgy Sándor - a magyar mezőgazdaság fellendülése érdekében, szőlő alapú italok kortyolásával múlattuk az időt. Megemlékeztünk a 12 pontról, és ünnepeltük a márciusi ifjak vívmányait. A borok szép sorjában bontogatták magukat, mi egy picit lassabb tempóban elemeztük a pontokat. Nem szeretném a történelmi nézeteimet közszemlére tenni, de a legnagyobb vívmánynak mindenféleképp a 2. pontot tartom:

FELELŐS minisztérium Pesten.

A felelős szón az utókor valamit félreérthetett. De legalább sajtó szabadság van . . .

Másnap apósomnál tettük tiszteletünket - szintén Sándor. Részletekbe nem bocsátkoznék, de az biztos, hogy egészséges életet az egészségtelentől elválasztó vékony vonalba, belerúgtam a hétmérföldes csizmámmal.

Péntek, húgom férje Sándor, meglátogattuk, Papám Sándor - őt is. Este pedig érkeztek a barátaim, és egy csárdában készültünk a szombati szülinapi attrakcióra. Sajnos az Update menüből itt is kifogytak.

Szombaton reggel 5:30-kor ébresztő. Megérkeztek vendégeim, és a mészáros is. Minden adott volt, ahhoz, hogy áldozatot mutassunk be az isteneknek.

Édesapám - értelemszerűen Sándor - felpattant a 35 éves traktorjára, és mint egyfajta Safty Car megkezdte a tanyára vezető utat. Mi - a mezőny - gumicsizmában a volán mögött, a fogmosós pálinkától megbátorodva követtük.

A csapatunk tekintetében ott lebegett a halál. A disznó percei meg voltak számlálva. Szabi dobócsillaggal melegített, Krisztián lézerkarddal akart támadni, én pedig egyszerűen politikusnak akartam kiadni magam, bízva abban, hogy a disznónak majdcsak elmegy a kedve az élettől.

Apukám állt a szuper csapat élére, a melegítést felfüggesztve ittuk vezetőnk szavait. Az volt az öregem koncepciója, hogy ne az állat megsemmisítésére törekedjünk. Kerüljük a felesleges trancsírozást. Ő intézett egy profi mészárost, aki a kellő szakértelemmel, segíti át a malackát az örök vadász mezőkre. A barátaim csalódottak voltak, de senki sem mert ellenkezni a vezérrel. Sem a dobócsillagot, sem a lézerkardot nem szennyezheti vér. Én nem voltam csalódott. Politikus jelmezemet félre tettem, és úgy döntöttem, hogy jövő farsangkor előveszem azt, és "közutálatnak" öltözöm. 

A hentes - fedőnevén Mengele - 300 Ft-ért vállalta a koca likvidálását, falun is érezhető az infláció, két éve 200 HUF volt a tarifa. A művelet gyorsan végbe ment, az MTZ-50 típusjelzésű mezőgazdasági vontatóra szerelt raklapra helyeztük a névnapi ajándékom - Sándor vagyok - és a menet megindult a szüleim házához.

Őrült munka kezdődött, szerencsére sikerült ezektől a lehető legtávolabb helyezkednem a pálinkás üveggel, így a harcos barátaimmal, kiszámíthatatlan mozgásunkkal nem hátráltattuk a professzionális munka menetét. Erős ellenfél az alkohol, de mi nem hátráltunk meg. Felkészültünk rá, hogy utolsó leheletünkig vállvetve harcolunk. Anyukám jól kalkulált, ha egy picit később van a reggeli lehet, hogy csapatunk valamelyik katonája elesik a harcmezőn.

Reggeli után, a munkát még mindig szigorú következetességgel kerülve józanodtunk. Erőt kellett gyűjteni a mindent elsöprő támadáshoz. A reggeli háború ellenére, még mindig 68 doboz sör, 3 liter pálinka, és 7 üveg bor nézett velünk farkasszemet. De nem aggasztott bennünket a túlerő, ez a korosztály az Egri csillagokon szocializálódott.

Délután egy óra körül érkezett meg a zenekar. Imádom a cigány zenét. Imádom a vonós hangszereket. Imádok mulatni. Megkaptam mindent. Beálltam a zenekar elé, és elénekeltem a Vén cigányt. Ekkor elkezdett fialni apu egyik kocája.

Mindig tudtam, hogy szar hangom van, de most mégis életek jöttek létre az általam generált longitudinális hullámoktól. Büszkeség töltött el.

12 kismalac született, apukám közben a pálinkával küzdött, amit a barátaim szorgalmasan szervíroztak. Öcsém a hurkát töltötte, és ő is esztelen tempóban harcolt. Bekövetkezett amitől a legjobban tartottam, négy óra körül két hősiesen küzdő embert elveszítettünk. Közötte szeretett vezérünket. Abban bíztam csak, hogyha édesanyám ellátja a sebeiket akkor egy óra múlva regenerálódva, tovább tudják folytatni a harcot.

Ekkor hintóval megérkezett Joki, Jockey Ewing-os kalapban. Gyönyörű hintó volt, két szép állat volt befogva. Sörrel a kezemben pattantam a fedélzetre, és azon a mágikus tavaszi napon, életemben először kocsikáztam szülőfalumban.

A piactéren ácsorgott egy kendős nénike, mosolyogva nézett rám. Dalban mondtam el az indokot ami miatt hintóval járok:

"Nincsen pénzem a vonatra, Az sincs, aki haza hozatna"

Meghintóztattuk az egész regimentet, a hintózás után, Jokival gyarapodva, öcsémet és hőn szeretett vezírünket vissza kapva, a disznó feldolgozását befejezve - készen álltunk a végső támadásra. A csata hangulatáról a zenészek gondoskodtak. Egy 77 éves cigány prímás vezette őket, 17 éves kora óta a zenélésből él. Azóta ugyanaz a hangszer van a vállán. Még egy jó tíz év és ez a fajta mulatozás végképp eltűnik a köztudatból, még jobban teret adva a szintetikus kábítószereknek, a playstationos disznótoroknak és Fluór Tomik százainak. Össze szorul a szívem ha erre gondolok.

Azért túl sokat nem volt időm szomorkodni. Este 11 óráig folyt a mulatozás, léggitárnak álcázott seprűvel, parókát helyettesítő felmosó ronggyal. Megannyi ökörködéssel. Nagyon jól sikerült rendezvény volt. Fantasztikus töltött káposztával a végén.

Másnap erős fejfájással ébredtem. Ilyenek ezek a Sándor napi vírusok.

Kábán, hasogató fejfájással, gondoltam vissza a szombatra. Megérte. Fáradt léptekkel indultam a konyhába, közben az új "kedvenc" nótámat dudolásztam:

"Én úgy szeretek részeg lenni,
Mert akkor nekem nem fáj semmi,
De semmi, de semmi se fáj.

Én kerülöm a józanságot,
Mert keresek egy szebb világot,
Egy jobbat, hol csendes a táj."
 

Szívesen maradtam volna még szeretteim körében, de vasárnapra egy 80 kilométeres bicikli volt előírva. Amit meg kellett csinálnom, hiszen Sándorok ide, Sándorok oda Ironmanra készülök. A meleget pedig szívesen, igaz idén nem zsákban hoztam.

 

 

 

 

1 komment

Második felvonás

2012.03.11. 21:53 Note

Hat hetes cikluson vagyok túl. Az előző ciklusértékelő írásomban célokat tűztem ki, így a mostani intervallum értékelésénél, a "fikción", az "úgy érzem", "azt mondják" szlogeneken túl, kézenfekvő, általam támasztott "követelmények" megvalósulását is vizsgálom, valamint új részcélokat állítok. A következő ciklus 5 hétből áll a maraton miatt.

Úszás

Mivel a gyors úszást a nulláról kezdtem, így értelem szerűen a leglátványosabb fejlődést itt értem el. 17  úszóedzésem volt. Megközelítőleg 16 órát lubickoltam - azt hiszem ez a legjobb kifejezés az úszásidőhöz tartozó 29 kilométeres távhoz. Ebben a ciklusban teljesítettem a leghosszabb gyorsúszó távomat. 1500 méter. Amikor elpattant egy húr.

Mentálisan erősödtem a legtöbbet. Elhittem mindent amit elhihettem. Ábel folyamatosan öntötte belém a lelket, de ez az a ciklus amikor legbelül is elhiszem, képes vagyok rá. Azt gondolom, hogy tényleg meglesz a 90 perces úszóidő. Nem azért gondolom ezt mert optimista vagyok, ez a véleményem racionálisan is. Pedig inkább optimistán gondolkodom.

Részcélként azt tűztem ki, hogy 100 méteren a legjobb időmet 1:38-ra javítom, míg a másik - talán még fontosabb - részcélom, egy 25 percen belüli 1000 méter leúszása volt.

Ábel már az elején közölte, hogy az 1:38 nem lesz meg, én pedig jó tanítvány szerepében tetszelegve ténylegesen nem javítottam a száz méteres eredményemen. Próbálom Ábelt is boldoggá tenni.

A fontosabbik részcél az 1000 méteres időm volt.

2012 február 06.: 27:13

2012 február 28.: 24:10

A több mint három perces javulás miatt nem törtem össze a 100 méteres időm miatt.

A következő ciklusban remélem, hogy 2000 méterre növelem a hatótávolságom. Remélem, hogy 23:30 körül fogok úszni 1000 métert. 100 méteres felmérőm lehet, hogy nem lesz ebben a ciklusban, ám ha mégis akkor 1:40-en belülire szeretném.

 

Kerékpár

Görgőztem, de végre ráülhettem az országúti kerékpáromra is. Összesen 30 órát ültem nyeregben. Ebből 20 volt a szabadban letekert órák száma. 7236 méter szintet mentem, 500 kilométeren, megbarátkoztam a fejem letépő széllel, és egy csütörtöki nap körbe bicikliztem Gran Canariát. (182 km, 3600 méter szint, 7 óra 51 perc folyamatos tekerés, baráti, helyenként 50 km/h szélben)

Volt egy komolyabb pulzuson történő tekerésem. Egy völgyben, 20 km, kb. 150m emelkedés, állandósult szél.

34,1 km/h átlagsebesség, 152 átlagpulzus. Örültem neki. Nagyon örültem neki. A völgyből hazafelé tartva Gergő közölte: itt 42 a legjobbam . . . .

Cél a következő szekcióra:

Szeretnék 30 km/h közeli átlagot elérni 130-140-es pulzustartományban. Egy kis szélcsendben.

 

Futás

226 kilométert futottam, sokat fejlődtem. Részcélomnak a 6:30-as ezreket céloztam meg 130-as pulzuson. Sikerült teljesítenem. 6:27-es ezreket futottam, igaz rövidnadrágban.

Nem akarom elaprózni a részcélokat. Megjelölöm az általam elérni szándékozott maratoni időt. Az időt amelyben hiszek, amelyre eddig 200000 forintnyi fogadást kötöttem.

Ráadásul olyan emberekkel fogadtam, akiket sportolóként nagyra tartok, és ők már futottak maratont.

Én még nem. De győztes típus vagyok. A teljesítés, mint cél sosem szerepelt a terveim között. Viszont ha már időt kell mondani, akkor a "ha már lúd legyen kövér" elvet helyezem előtérbe.

3:59:59

A Rubicon-t átléptem.

Alea iacta est

 

 

 

 

 

5 komment

A tékozló fiú hazatérése

2012.03.11. 20:52 Note

Két hét edzőtábort követett egy hét edzőtábor utáni nagytakarítás. Annyira intenzív söprésbe kezdtem a házam táján, hogy a blogom írására nem maradt elég időm.

Viszont mostanra a dolgok többsége leülepedett, így a heti kettő poszthoz szeretnék visszatérni. Mintegy önmagam szórakoztatására.

Egyébként épp ma olvastam egy Szabó Magda könyvben a következőt:

"a neandervölgyi ős nyilván akkor tanult meg könnyezni, mikor először élte át, hogy egymaga diadalmaskodik a hazahurcolt bölény mellett, nincs kivel megosztani a harc élményét, nincs kinek megmutatni sem a zsákmányt, sem a sebeit"

Abban a pillanatban az én blogomra, és a mögötte húzódó motivációra gondoltam. Meg lettem fogalmazva.

Lukács evangéliumával nem untatnék senkit, de íme Rembrandt halála előtt festett képe a "címemről". Kifejezetten édesanyámnak ajánlom.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

History

2012.02.26. 23:44 Note

Egy elég intenzív edzés heten (9 napon) vagyok túl. Sajnos két napot ki kellett hagynom betegség miatt, de összességében így is hálás vagyok, hogy nem követtem a feleségem példáját aki lassan egy hete támasztja az ágyat.

Az edzésrendszerben minden hét végén van egy alacsony intenzitású hosszabb edzés. Ez az edzés október óta jellemzően egy futóedzés. Most sem történt másképp, a penzum 20 km-t írt elő, 120-130-as pulzussal.

Érezhetően erősödök futásban, talán túlzás, de imádok futni. Amikor 18 éves koromban abbahagytam a futást, nem gondoltam volna, hogy lesz még életem során 20-30 kilométeres futásom, azt meg pláne nem, hogy élvezni is fogom. Mivel egyre gyorsulnak az ezreim, így kíváncsiságból visszatekintettem a május óta töretlenül felfele ívelő futó karrieremre.

Vissza kerestem a hosszabb futásaimat, és örömmel állapítottam meg, hogy az érzésen túl, számszerűen is sokat erősödtem. Gondoltam megosztom az eredményeimet itt a blogon, hogyha esetleg egy túlsúly problémával küzdő ember egyszer olvasná, akkor merítsen belőle egy kis motivációt.

Május vége. Ekkor kezdődött.A súlyom 125 kiló volt, futópadon kezdtem kocogni, általában 30 perceket, aztán séta, 130-as pulzussal. Itt igazából még nem beszélhetek hosszú futásról, mivel 30 perc után már 154 volt a pulzusom, így a limitet az idő adta. A többi futás már szabadban történt.

Dátum

Súly

Táv

Átlagos Iram

Átlag Pulzus

2011 május 27. 125 kg 30 perc 8:00 147
2011 július 31. 114 kg 15 km 7:22 144
2011 október 18. 110 kg 10 km 7:11 136
2011 december 24. 107 kg 25 km 7:09 130
2012 január 8. 107 kg 20 km 6:49 131
2012 február 26. 102 kg 20 km 6:26 129

A korábbi futásaimnál az intenzitás azért volt erősebb, mert gyakorlatilag 130-as pulzussal képtelen voltam futómozgást végezni.

49 napom van életem első maratoni futásáig, legfontosabb feladatomnak a súlyom további korrigálását tartom. Eddig 95 kilóban gondolkodtam, de mivel tegnap kötöttem két fogadást a várható időmmel kapcsolatban, így nincs kegyelem, 90-92 kg-ra módosult az eredeti elképzelés.

Pénz beszél, kutyasz@r, az meg nem kell senkinek.

Szólj hozzá!

Edzőtábor

2012.02.21. 22:44 Note

Egy téli képpel kezdeném. December 9, péntek. Édesanyámék elutaztak hozzánk Esztergomba, hogy születésnapom alkalmából köszöntsenek. A vállalkozásaim miatt ment az egész napos szaladgálás, este hét körül estem be az ajtón. Üdvözöltem imádott szüleim, megvacsoráztunk, sztorizgattunk, de nekem még volt aznapra két óra görgőm. Tíz órakor búcsút intettem a szeretteimnek, leballagtam a pincébe, és görgőztem két órát, ahelyett, hogy édesapámmal egyeztettem volna a világ pulzusát - amin azért ott az ő mutató ujja is.

Vége! Szombaton összeszereltük a biciklim, és napsütésben elkezdődött az idei bicikliszezon!

Kerékpár

Õrült, ki letépte láncát. Hihetetlen élmény volt. Magamhoz képest meglehetősen erősnek éreztem magam. Az élmény, hogy végre friss levegőn, napsütésben tekerhetek . . .

Balra az óceán, jobbra a hegyek. Mit is mondhatnék. Ehhez görgőzni kellett.. Megérte.

1. 43 km, 28,8 km/h átlag 400 méter szint. Nagyon intenzív szél.

2. 80 km, 30 km/h átlag 650 méter szint. Intenzív szél.

Végig nagyon jól éreztem magam, bár a könyöklős pozícióhoz még gyenge az akaraterőm. A tempóhoz annyi hozzátartozik, hogy a szigeten nincsen sík felület, folyamatosan emelkedik, süllyed, és állandósult az erős szél. Szerintem síkon erősebbet tekernék, így viszont közel sem annyira monoton.

Futás

Nincs kesztyű, sapka, kapca, gatyamadzag. Csak rövidnadrág, póló, cipő. Szintúgy egész más érzés.

Két futásom volt. az első 20 km, 15 kocogós, 5 km 150-160p. Az utolsó 5 számszerűen (km, idő, átlagpulzus) :

 
165:27.4       152 

 

175:14.0       157 

 

185:27.7       158 

 

195:18.4       158 

 

204:51.0       161 

 

 

A második futásom 15 km, 140-150p. Az első kilit a súlyom miatt mindig bemelegítőnek veszem, a közepén pedig azért hagytam el a kiírt tartományt, mert elkapott a futás szelleme, épp az óceán felé futottam, enyhe hátszélben, és olyan nagyon nagyon jó volt futni. Ráadásul így, hogy kezd "tempója" is lenni, még élvezetesebb. Számokban:

16:41.9       123 

 

25:25.2       141 

 

35:29.1       143 

 

45:33.0       143 

 

55:28.7       142 

 

65:00.4       149 

 

75:14.0       153 

 

85:20.4       154 

 

95:14.9       153 

 

105:26.1       148 

 

115:43.5       147 

 

125:28.5       145 

 

135:30.6       145 

 

145:50.9       144 

 

155:40.8       142 

 

 

Mindennel együtt 5:33 az átlag, 146-os átlag pulzus mellett. 

Az eléggé eltérő idők az állandóan fújó szél következményei. Nagyon jónak gondolom a futásomat. Százegy-két kilós vagyok. Ahogyan sikerül csökkentenem a súlyom, úgy fog csökkenni, ráadásul azt vettem észre, hogy minél erősebb tempót futok, annál jobban tér vissza a régi mozgásom. Valószínű, hogy az már nem lesz, ami régen volt, nem bírom magam 60-70 kilósan elképzelni, de azt gondolom, hogy a futásomban még vannak tartalékok. Abban is bízom, hogy a súlycsökkenés mellett a keringésem is javulgat, és a lábamon található izomtömeg minősége is változik a versenyig. Majd meglátjuk.

Úszás

Nagyon szeretek a szigeten úszni. Sokat jelentenek nekem az emberek, akikkel ott találkozom. Így igazán nem élem meg akkora pozitívumnak a fedetlen napsütötte medencében való úszkálást. Természetesen ha Ábel is itt tudna lenni, akkor mindjárt más lenne a helyzet. Szerencsére a mai úszásom közepén megérkezett Laci bácsi, így egy ízelítőt kaptam a megszokott érzésből, de ennek ellenére biztosan állítom, hogy pusztán a napfény nem képes ellensúlyozni a szigeten tapasztalt családias hangulatot.

Egyébként három úszó edzésem volt, 6 km-t teljesítettem. Úgy érzem, ma ismét találtam valamit, csütörtökön eldől. Ugyanis akkor lesz az első "triatlon" edzésem. Úszom 1500 m-t, 40 km kerékpár, 10 km futás, egy pici pulzusmegkötéssel. Három órán belül szeretném teljesíteni. Majd beszámolok az eredményről.

Forrest Gump:

"Elfáradtam, azt hiszem hazamegyek."

3 komment

Apa vagyok

2012.02.20. 23:49 Note

Gyermekem születik

Terveztük a kislányomat. Elsőre siker koronázta - az egyébként meglehetősen hálás feladatot. A pozitív terhességi teszt egy picit felborította az életemet, de igazából nem jelentősen. Nem bírtam felfogni a jelentőségét. Akkoriban azt gondoltam tudom mi az, hogy APA, de fogalmam sem volt.


Teltek a napok. A feleségem készülődött az anyaságra.  Testileg, lelkileg. Könyvek, internet, kismamának vitaminok, védőnő. A délutáni pihenőjében elkezdett Mozartot, Vivaldit hallgatni,  mert hogy az jó a babának. Mindig zsigerből éreztem, hogy jó Anya válik a páromból. Ez az ami egy lányt megkülönböztet a nőtől. A képesség, hogy alkalmas egy gyermekből értékes embert nevelni. Látva a készülődést, úgy éreztem, hogy feltevésem első sorait már bebizonyították.

2007 február 1-én megszületett a kislányom.

Végig a feleségem mellett voltam, én vágtam el a köldök zsinórt. Nem sokkal később az édesanyja mellett feküdt. Az ágy mellett bambán állva, a környezetből szinte semmit sem érzékelve simogattam Anita homlokát, a kislányom szopizott. A lelkes táplálkozást befejezve rám nézet, és egy pici arcocskáról az én szemem nézett rám. A tekintetében az értelmes szemlélődést fedeztem fel. Nagyon sok ember nézett már bele a szemembe. Tudom mikor félnek, mikor zavartak, tudom mikor szeretnek a szemek. Ő különös érdeklődéssel szemlélte a világot, a riadtság legkisebb jele nélkül. Tudtam, hogy különleges ember választott bennünket. Még ott sem sejtettem a hatást amit a csoda jelent az életemben.

De akkor, ott, könnycseppekkel az arcomon Apa lettem!

Azzal a nappal kezdődött a kaland. Most, hogy az ötödik szülinapi tortát álljuk körbe, rájöttem, hogy a saját születés napomat is ünneplem. Egy picit én is újjá születtem. Megélve az elmúlt öt év pillanatait más ember lettem. Nem olyan dolgokban amelyet más észre venne rajtam. Hibáim erényeim nem változtak túl sokat, és azt is inkább a korom számlájára írnám. Belül lettem más.

Mindig szerettem a szüleimet, ragaszkodó gyermek voltam. Törekedtem arra, hogy boldog pillanatokkal gazdagítsam édesanyám, édesapám életét. Azonban serdülőként, távol a szülői háztól megízleltem a szabadságot. Édesanyám féltő szava már nem volt iránymutató, édesapám bölcs tanácsai sem befolyásolták cselekedeteim. A magam ura lettem.

Büszke voltam szabadságomra, a képességre, hogy bárhol feltalálom magam, a könnyen kialakított kapcsolatokra, arra, hogy telefonokkal képes vagyok pótolni a személyes találkozást bárkivel, beleértve a szüleimet is. Szerettem őket, ahogyan a testvéreimet is, de már a gyermekként érzett feltétlen ragaszkodás a környezetemhez - tovatűnt.

A ragaszkodás a legfurcsább ami változott, és talán az egyetlen negatívum az apaság intézményében. Újra rabja lettem egy embernek, újra van valaki akit jobban szeretek mindennél, akiért a földi létezésem végéig aggódni fogok. Függője lettem a szeretetének, az ölelésének, a mosolyának. A közös pillanatoknak. A boldogságnak, amely hangulatomtól függetlenül mindig jön ha vele vagyok.

Hihetetlen élmény szülőnek lenni, egy csodát nevelgetni, hatással lenni rá, szerepet vállalni az értékrendjének kialakulásában, miközben ő is formálja a miénket. Egy állandó kölcsönhatás, amelyben időről időre látni tudjuk saját magunkat. Mesélhetnék még az érzésről, a lelkemről, az összebújásról, de inkább elmesélem a hétvégémet Varga Lillával, hiszen ez a hétvége az ok, a poszt az okozat.

Itt a farsang, áll a bál

Pénteken a feleségem kérésére én mentem az oviba. Belépve egy kalózzal találtam szembe magam, akit egy csontváz követett. Erős kezdés egy olyan apukának akinek az oviba járás nem kifejezett napi rutin. Batman kezét fogva érkezett az óvónő, hívószavára megjelent Csipkerózsika is, aki egyből átölelt.

A kavalkád annyira megszédített, hogy Csipkerózsikát  ültettem az autóm hátsó ülésébe. Elindultunk, a parasztbecsületet hallgatva, ragyogó napsütésben kanyarogtam az úton, közben a visszapillantóból szemmel tartottam előkelő utasom. A méltán híres intermezzónál vettem csak észre, hogy az angyali arcról az én szemem néz rám. Felismerésemet, a kislányom gyönyörű hangja egészítette ki, "szeretlek apa".

Gimis koromban szerettem volna egy cabrio Bmw-t, úgy képzeltem a tökéletes pillanatot, hogy egy elképesztő nő mellett, Luniz-t hallgatva dobolok a Bmw kormányán, miközben balról kell fel a nap. Így vissza gondolva még mindig tetszik a gondolat. De a tökéletes pillanathoz már kevés.

Igaz nincs cabrio Bmw-m, de azon a délután a csodás napfényben, fantasztikus zene mellett, életem értelme társaságában átéltem a tökéletes pillanatot. Többször újra hallgattuk az intermezzót, sűrűn összepislantottunk, nem beszéltünk. A szemeink elmondták mennyire fontosak vagyunk egymás számára.  
Természetesen a nap, zene, Lilla hármasból a kislányom szerepe volt a legfontosabb, de javaslom mindenkinek az említett intermezzót.

Főzés, amikor a pillangó a virágra száll
 

A hétvége következő fénypontja másnap délután érkezett el. A feleségem futott, és én kitaláltam, hogy meglepem. Aznap reggel sikerült vennem gyönyörű kacsamellet, és még maradt a Péntek esti főzésből egy kis lazac. Gondoltam hogy a kacsát madárnak feltételezve, készítek egy víz - levegő - föld ételkompozíciót. A földnél a burgonya jutott az eszembe, és a kompozícióval a feleségem virág szeretete előtt próbáltam tisztelegni.

A főzés kezdetén Lilla jelezte részvételi szándékát, kisszékre állítottam és igyekeztem a lehető legtöbb gyermek által is elvégezhető részfeladatot rábízni. Munkából volt elég, sok alapanyaggal dolgoztam, és sokféleképp, hiszen színekre volt szükségem ha el akartam kerülni az egyhangúságot.

Fontosnak gondolom, hogy a gyermekek megismerkedjenek az ételkészítéssel, az alapanyagokkal. Több okból is, de itt most csak azt hangsúlyoznám, hogy a gyermek megtapasztalhatja, hogy mi a különbség a munka, és a szórakozás között. Ráébredhet, hogy kis túlzással az ő kezében a döntés. Végig is szenvedheti az életét vagy lehet ez egy mindent túlszárnyaló játék. A feleségem sokat főz a kislányommal, így a konyha eszközeit kellő magabiztossággal kezeli. Kreativitásból pedig nincs hiány.  

A lányom kevert, kavart, gyúrt és a végén kért egy tányért, hogy ő is elkészíthesse az alkotását. Megjegyzem, hogy szeletelésen, és a különböző színű burgonya pürék formázásán kívül mindent ő készített. Természetesen a tojás az a napocska. Íme:

lilla_etel_kicsi.jpg
A teljesség kedvéért a virágom, amely az öt éves lányom pillangója után már nem nagy durranás:
iphon_kepek 516.JPG

 Sakkazértis

Szakosztály vezető vagyok a helyi sakk csapatnál, a megtisztelő megnevezés gyakorlatilag mecénást jelent. Sakkoztam, még fiatalon.  A politika próbálta tönkretenni a lassan 100 éves múlttal rendelkező  esztergomi sakk csapatot, ellehetetlenítve a gyerekek oktatását. Személyes feladatomnak tartottam, hogy támogassam őket, és ha minden igaz ebben az évben felkerülünk az NB II-be.

Nem titkolt vágyam, hogy a kislányom sakkozzon. Három éves kora óta tudja mi az a sakk, de nem merem feladatként tálalni. Azt szeretném ha benne alakulna ki a vágy a játék iránt. Vasárnap reggel együtt mentünk el megnézni a csapat játékát, akartam, hogy lássa, érezze a légkört. Szeretném ha ezt később ő is átélné.
Bízom benne, hogy úgy éli majd az életét, hogy tisztában lesz azzal, hogy minden lépésének következménye van. Magabiztosan kell viselkednie döntési helyzetekben, és mérlegelve önállóan meghozni a döntést. Fel kell készülnie arra, hogyha rosszul döntött, a következményeit viselnie kell, nem másokat hibáztatva, nem kibúvókat keresve. Emelt fővel tudva azt, hogy a rossz döntések az élet részei, és túl kell rajtuk lépni. A legfontosabb, hogy miután a rossz lépésen túl vagyunk, már nincs értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha, egyetlen egy feladat van, a következő lépésre koncentrálni. Mert kitartó küzdelemmel bármilyen játszmát meg lehet fordítani.
Úgy gondolom kellő optimizmussal, a múlttal túl sokat nem foglalkozva, a jövőre fókuszálva biztosan nyerjük az élet sakk játszmáját.

A zene az kell, mert körül ölel

Már az édesanyja pocakjában klasszikus zenét hallgatott, később a gyermekágy fölötti plüss állatokat lógató forgóból is Vivaldi szólt. Születése pillanatától klasszikus zenét, operát, balettot néz, hallgat. Van kedvenc áriája, ha a Bohéméletet elkezdem nézni rögtön szalad mellém, és imádja a Hattyúk Tavát amelyre szinkront táncol.
A feleségemmel rendszeresen hallgatunk Operát élőben is, a készülődésünket végig követi Lilla, mielőtt elbúcsúznánk megdicsér bennünket, és érezzük, hogy szeretne velünk tartani. Viszont nagyon féltettem attól, hogy az egy helyben ülést nem bírná, hiszen ő aktív zene hallgató. Tánccal, a zene ritmusát követő kézjátékkal éli át igazán az alkotásokat. Így elvetettük az ötletet.

Pedig nagyon fontos az élő zene. Lehet akár milyen hangrendszer. Az akkor is csak egy adathordozó kapcsolata lesz egy membránnal. Amikor egy húsz éve hegedülő művész végig tolja a vonóját a húrokon, az hatással van az ember lelkére. Amikor 18 hegedű húrjának rezgését érezzük az még inkább. Aki valaha halott egyetlen egy művész embert hangszeren játszani az el bírja képzelni amikor a vonósok, fúvósok, ütőhangszerek kavalkádjába csöppen az ember.

Az opera februári műsorára tűzte a Rosszul őrzött lány című balett előadást. Kifejezetten gyermekeknek, nagymamáknak ajánlva. Mivel még mi sem voltunk baletton így alkalmasnak tűnt a lehetőség az újfajta élmény közös átélésére. Vásároltam a saját szakállamra három jegyet, és este tájékoztattam a csajokat. Óriási ováció fogadta a kezdeményezésem, elkezdtük számlálni a hátra lévő napokat. (Igazából azt, hogy mennyit kell még aludni.)

A sakkverseny után a lányommal ebédet vásároltunk, anyának választott Lilla egy csodaszép lila csokrot  - kedvenc színe, és az étkezést követő csendes pihenő után megkezdődött a felkészülés. Persze a csajok, már korábban megbeszélték, hogy mit vesznek fel, én már csak mosolygok, kezdek hozzászokni. Mintegy negyven perces csúszással indultunk, újfent hozták a megszokott formát, így még sietnem sem kellett, kb. ennyit kalkuláltam előre is.



lilla_opera_elott.jpg
Tátott szájjal vizsgálgatta az opera házat a kislányom, imádta kívül - belül. Elfoglaltuk a helyünket, megbeszéltük ha nem tetszik szóljon és angolosan távozunk. Olyan helyre vettem jegyet ahol ezt mások zavarása nélkül megtehettük. Az, hogy 20 perc után elfogy a lelkesedés benne volt a pakliban.

lilla_anya_opera.jpg

Megkezdődött az előadás, könnyen befogadható vidám zene szólt. A színpadot uralta a tréfa a vidámság. A gyermekeknek kedvezve a fogatot húzó póni igazi volt. De a színészek által alakított baromfik is jópofára sikeredtek. Bennem volt egy pici feszültség, a lányom elkezdett mozgolódni. Az volt a legfontosabb számomra, hogy a zene szeretetének egy új szintre emelésével távozzunk, semmi féleképp nem szerettem volna ha ezzel együtt jár bármilyen kényszer.
A gyermekem felállt a székről.
Rám nézett, és az ölembe ült. A kezével hátra nyúlva simogatta az arcomat.
Az első felvonást így fejeztük be. Ültem a székemen, a lelkemben éreztem a zene okozta melegséget, a kislányom szorosan velem. Leírhatatlan élmény. Láttam a szemében a ragyogást, igen ezért jöttünk. Sikerült ismét átadnom valamit azokból a dolgokból amik igazán fontosak számomra.
Hetven perc volt az első felvonás, ritka hosszú, és mégis beszélgetés, izgés-mozgás, mások zavarása nélkül, a zenre nagysága előtt hódolva élveztük együtt az előadást.
A szünetben egymás szavába vágva meséltük az élményeket. Boldog voltam. Úgy igazán.
Örömmel, feszültség nélkül néztük meg a második felvonást is. Határtalan büszkeséget éreztem. Imádom, hogy Apa vagyok.

Konklúzió

Egyik barátom elmondta, hogy nem szeretne gyermeket, csuklóból közöltem vele, hogy hülyeséget beszél. Ültem az autóban és arra gondoltam, ekkora hülyeséget, hogy gondolhat bárki. A gyermekem a legjobb dolog ami valaha történt velem. Akár így két nap is több mint bárkivel egy hónap.

Viszont akkor miért csak egy van?

Úgy érzem szeretnék még gyermeket. Mostanra készen állok családunk bővítésére. Tudom, hogy Anita is szeretné. Megvárom a bécsi futását, és egy újfajta, élményekben gazdag edzéstervet teszek le elé.

4 komment

Húrelmélet avagy a gátösszeomlás is lehet pozitív

2012.02.14. 16:25 Note

A címben szereplő húrelmélet, természetesen nem a részecskefizikából ismerős modellt jelenti. Akármennyire is szeretem a fizikát, nem én leszek az az ember, aki az általános relativitás elméletet kibékíti a kvantummechanikával. Ezért inkább az elpattanó húrt, és annak következményeit szeretném boncolgatni. Viszont mindezek előtt bevezetném a gát fogalmát, egy szemléletes példán keresztül, amely így, Valentin napon nem is lehetne más mint a szerelem.

Az ember élete során néhányszor megesik, hogy lángra lobban a szíve. Azonban a szívben gyúló tűz nem mindig ragyoghatja be az egész belsőnket. Ennek számos oka lehet. Íme két leggyakoribb:

1. Talán a leggyakoribb ok, hogy a vonzalmunk egyoldali leképezés, és a szerelemben a kommutativitás a legfontosabb. Az az igazi, ha A*B=B*A. Egyébként nem működik, néhány szabályerősítő kivételtől eltekintve. (Aki 100 hektárnál nagyobb kukoricafölddel és egy John Deer kombájnnal büszkélkedik)

2. Ilyen ok az is, amikor a szerelem jól működő kapcsolattá szelídül. Viszont a nagy gazdasági jólét, és a rengeteg Meg Ryan-es film miatt a kapcsolatot alkotó egységek újra az igaz szerelmet vélik megtalálni valakiben, aki az egységüknek nem része. Természetesen néha csak fellángolásról van szó, és a józan ész győz, az egyed marad a seggén, jó eséllyel az új keletű szerelem kialszik, mielőtt lángra kapna.

Az emberek többsége keménynek tünteti fel magát, döntésképesnek, büszkén hirdeti, hogy ő mindig hű önmagához, ez többnyire nincs így. A legtöbb ember vív magában, menne, de mi van, ha nem jöhet vissza. Maradna, de a szíve menne. Nehéz döntés, és valljuk be, a kapcsolat alatt felhalmozott közös tulajdonnak (muskátli, konyhaasztal, ütvefúró, . . . ) is van egy fajta kohéziós ereje. Mennyivel egyszerűbb a vízilovaknál, a hím akar mindenkit, a nőstény pedig csak mély vizet akar, hogy ne száradjon ki a bőre. Ha a hím mély vízben áll, lesz nőstény, ha a sivatag közepén, egy csermely partján szaval Shakespeare szonetteket - Gyurcsányt idézve -, elkúrta.

Ha valaha lesz hippowood (víziló filmgyártás fellegvára), nem lesz túl sok téma romantikus filmek forgatásához. 

Viszont a főemlősök mi vagyunk. Nekünk van hollywoodunk, álmaink, vágyaink, és ezek miatt megtanultuk, mi az, hogy kompromisszum.

A többi okot nem részletezném. Viszont eljött az ideje, hogy bevezessem a GÁT fogalmát. Az emberek azért, hogy elviselhessék a be nem teljesült szerelem terhét - mentális gátat építenek. Így önámítással megakadályozzák, hogy a mindent elsöprő, Empire State Building tetején találkozó szerelem be nem következtét túléljék. Gátak közzé szorítják érzéseiket, és a mederben folydogáló langyos vízben pecázva élnek tovább, bízva a gát erősségében.

Az egyiptomi civilizáció is a gátépítésnek köszönhette létrejöttét, viszont akkor is, ahogyan ez nap mint nap megesik a mentális gátjainkkal, a folyam intenzitásától meggyengült falak összeomlanak. A mindent elsöprő szerelem következik. Tapasztalatból tudom.

Öt éves lehettem, amikor az oviban megismerkedtem Sztanics Ibolyával. Sötét hajú, sötét szemű kis roma lány volt. Gyakran hintáztunk együtt, homokból várakat építettünk, és önfeledten kergetőztünk az udvaron. Esténként is velem voltak a fekete szemek. Tudtam, hogy falun működik a kasztrendszer, így nem mertem közös jövőt tervezni  ezzel a szép négyéves kislánnyal. Nem akartam a szüleimnek csalódást okozni szívem választottjával, így elkezdtem gátat építeni az érzéseim köré.

Egy meleg májusi délután egymás mellett hintáztunk az Ibolyával. Épp a hangommal kápráztattam el őt. Úgy gondoltam, ha már én nem is szerethetem őt teljes szívemből, legalább az ő érdeklődését tartsam ébren, még mielőtt másik kisfiúval kezdene homokozni. A Sandokan - ami épp nagy sláger volt -  betétdalát énekeltem, és igyekeztem minél magasabbra repülni a hintával, hogy a hangom mellett a hintázási képességemmel is lenyűgözzem őt. Siker koronázta tevékenységemet. Arra kért, hogy szálljunk ki a hintából, mert szeretne nekem mutatni valamit. Apró léptekkel elindult a babaház irányába, sötét haja szikrákat szórt a fényben, de a gátam stabil volt. Tudtam mi a kötelességem. Jó traktorosa lenni a Népköztársaságnak, és összeházasodni valami jófajta családból származó lánnyal, ahol legalább két tehén gazdagítja az istállói adminisztrációt.

Egyre közelebb kerültünk a babaházhoz. Én őmiatta háttérbe szorítottam a játékot a többi fiúval, de a babázáshoz nem volt túl nagy kedvem. Szerencsémre megkerülte a babaházat, és a mögötte meghúzodó szűk ösvényre vezetett. Szemben állt velem, rám mosolygott, egy pillanatra megállt az idő. Elfelejtett dobanni a szív.
Ekkor váratlanul, ott a babaház mögött megmutatta  a punciját.

A gát átszakadt.

Így történt ez az úszásnál is. Építettem egyfajta mentális gátat, egy vékonyka húr választott el attól az állapottól, hogy iszonyatos erőfeszítés nélkül maradjak fenn a vízen. Ábel sokszor elmondta, hogy ha bójával ilyen kitartóan úszom, akkor anélkül is mennie kell, hiszen a bója nem sokkal több mint egy gyenge közepes lábtempó. Ez a mentális húr szakadt el. Végre.

A karjaim szeletelték a vizet. Egyik tempo a másik után. Már úszás közben boldog voltam. Tudom, hogy még nagyon gyenge a sebesség, tudom, hogy még a táv is legyőzhet, de végre komoly erőfeszítés nélkül távot úsztam.

Laci bácsi szerint 1200-nál elfáradtam, talán egy picit, de a karjaim továbbra is úgy hasították a vizet, mint Mózes a Vörös-tengert. Annyira éreztem a párhuzamot köztem és Mózes között, hogy időről  időre hátra kellett pillantanom, mert aznap délelőtt nem volt kedvem népcsoportok kivezetéséhez. Nemhogy a szigetről, még Egyiptomból sem.

A távot leúsztam, a medencét széthasítottam. Reméltem, hogy a Mennyei Atya nem figyelte a ténykedésem, mert ha esetleg ő is felfigyelt a párhuzamra, még rám bíz valami feladatot. Nem szerettem volna kijelölt lenni. Oké, hogy jól ment az úszás, de maradjon ez ennyiben.

Remélem mindenki elnézi nekem, hogy a mai időkben nincs kedvem a Parlament elé sétálni két kőtömbbel. Van ott olyan általunk megbízott, bennünket képviselő köztisztségviselő, akit érzékenyen érintene, ha hangosan felolvasnám a hetedik parancsolatot.

 

 

2 komment

Elpattant egy húr...

2012.02.09. 23:09 Note

Ez a mondat jutott eszembe az úszás 1247. méterének tájékán.A medencéből kikászálódva az első közölnivalóm az volt az Ábellel, hogy a bejegyzésem ezt a címet fogja viselni.

Igazából nem is tudtam, hogy mely előadó, vagy előadó csoportosulás tudhatja magáénak ezt az igen gyönyörű mondatot, de hazaérve a google mankóján támaszkodva lehullt a lepel a titokról. Sajnos többet is megtudtam a kelleténél. Ha a klikkelést idejében abbahagyom, akkor a Dolly Roll nevével gazdagodva böngészhettem volna tovább.

De sajnos engem hajtott a mindent tudás ősi vágya, így beleolvastam a szövegbe. Egyszerűen tudni akartam, hogy egy ilyen frappáns szellemi termék hogyan folytatódhat. Újra meg újra a nyitó sort dúdoltam, - a feleségemet az őrület határára kergetve -közben remegő retinával faltam a sorokat, tettem magamévá a felbukkanó mondatokat. Az eredmény szíven ütött. Nem számítottam bonyolult, a világnézetemet alapvetően megrettentő gondolatra, de a következő két sor azért bicskát nyitogat.

"Elpattant egy húr, szívembe vágott oly váratlanul
Elpattant egy húr,el se hittem csak álltam szótlanul"

Kezdem inkább az elejéről.

A nagy hideg miatt a kutyusunk bent alszik az étkezőbe, a bútoraink állapotának megőrzése miatt nem hagyhatjuk magára. A kanapén alvás hálás és egyben megtisztelő feladata nekem jutott szerda estére.

Nem bírtam hozzá szokni a nagy kényelemhez, és gyakorlatilag minden 40 perces alvásblokk közzé beiktattam egy tíz perces ún. "átgondolom az életem" periódust. A tíz perceket ügyesen beosztva, volt időm a csütörtök reggeli úszáson is gondolkodni.

4:50-kor az ébresztő csörgése egy elméletben több kilométert leúszott - és ettől kellőképpen elfáradt  hunyorgó emberkét talált. Feltápászkodtam a kényelmes fekhelyemül szolgáló deszkáról, és egy nem túl őszintét mosolyogtam a problémáim forrását okozó ebünkre.

Az autóban már minden rendben volt, valószínűleg az evés puszta ténye vidámmá tesz. A Pillangókisasszonyt hallgattam, de most nem sokat foglalkoztam szegény Cso-cso-szán problémáival, az úszás körül forogtak a gondolataim. 

Örültem legbelül, hogy az edzőm feszegeti a határaimat, de féltem az esetleges kudarctól. Még bennem volt a legutóbbi 1000-es utolsó 400 méterében megtapasztalt kínlódás.

Hihetetlen mennyiségű elmélkedés után, az úszásom lehetséges kimeneteleinek számát kettőben határoztam meg.

1. Ábelnek igaza volt kedden, amikor arról beszélt, hogy technikázás közben találtunk valamit, ami ismét könnyíti a haladásom.

Ennek következtében le fogom úszni az 1500 métert.

2. Nagyon nehéz lesz. Kínlódni fogok. Besavasodom. Nyelni fogom a vizet. Rossz ütemben fújom ki a levegőt. Elkezdek süllyedni. Tolom magam előtt a vízoszlopot, szenvedek. De egyik tempó után jön a másik, letolom a jobb kezem, aztán a balt. Aztán elérem a falat, és visszafordulok és kar tempóról kar tempóra csökkentem a távot. Lehet, hogy 20 centiket haladok, az is lehet, hogy 170-es pulzuson. De magamnak választottam a célt, és tudtam, hogy lesz benne szenvedés.

Ennek következtében le fogom úszni az 1500 métert.

Mire megérkeztem az uszodába, Cso-cso-szán követte József Attila példáját, konstatáltam, hogy az egyik kedvenc áriámat sem hallottam meg a nagy agyi tevékenység közepette.

Beléptem a klubba, Gergő vigyorogva görgőzni készül, (még hét óra sincs) hiszen aznap kettőt kell neki, Ábel - mint rendesen - biciklivel érkezik a hideg ellenére, Laci bácsi a medence parton mosolyogva integet. Jó emberek.

Bemelegítek. Megkapom az utasítást: mintha két üveglap között úsznál. Elkezdem. Próbálok a lehető legjobban előrenyúlni a vízért, magas könyékkel, üveglapok között. Igyekszem annyira szűken úszni, amennyire csak képes vagyok rá. A vízfogás után próbálok egyenletes tempójú S betűket rajzolni. Meg sem próbálom megnyomni a tolás részét, ezen a távon ehhez még nagyon gyönge vagyok.

Túl vagyok az első pár-száz méteren, a partról a felfelé mutató hüvelykujj jelzi, hogy nagyjából rendben. Valószínűsítem, hogy eme jelzést nem várom annyira mint egy vesztes Gladiátor, de azért örülök neki.

Elérkezek a kritikus 600-hoz, fel vagyok készülve a küzdelemre. De nem kell. Minden olyan gördülékenyen megy. Spórolva az erőmmel gyengén láb tempózok, de elég, a sarkam töri a vízfelszínt, nincs bekötve a vállam, oxigén adósság jelei sehol.

1000 méter végét nem merem megnyomni a részidő miatt, most a kilométer ideje mellékes, hisz még hátra van 500. Ábel bemondja a részidőt: 25:33. Kerek 100 másodpercet javítottam a három nappal korábbi időmön, sokkal pihentebben. Boldog vagyok. Mindig elcsodálkozom, hogy az edzéseken tapasztalt részsikerek milyen intenzív örömforrásai az életemnek. Pedig elég jó leosztásból játszom az életem egyébként is. De ez más, ezt nem a verebek hordták össze.

Tempózok tovább, és elpattan egy húr.

 

Szólj hozzá!

. . . futottam, úsztam, megteszteltettem . . .

2012.02.07. 17:27 Note

A tegnapi rövid bejegyzés után szerettem volna írni egy újabbat, egy edzésemről. De megfogadtam, hogy nem fogok külön edzésenként kommentálni, így a bejegyzés a mostani pillanatig váratott magára.

Fontos megjegyeznem, hogy az edzésmunkám többségét 130-as pulzus környékén kell végeznem. Ezen a pulzuson, egy csiga tempóját vagyok képes produkálni, mindezt persze büszkén vállalva, vállrándítással kezelve a mellettem elsuhanó három éves gyermekek nyelvnyújtogatását.

Értelemszerűen alig vártam, hogy tovább lépve, magasabb tartományban is tesztelhessem magam. A tegnapi futásom erre alkalmasnak tűnt. Tíz kilométer futás volt a feladat. Az első öt kilométer a szokásos 130-as pulzussal, míg a második ötre a mester engedett szárnyalni.

"De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat,
De miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak."

A penzum 150-155-ös tartományt írt elő. 131-es átlagpulzussal a szokásos 6:40-es átlagot futottam, majd elégedettségemre növelve az iramot az utolsó 5 kilométert 152-es átlagpulzussal 5:16-os ezrekkel futottam. Mindezt este fél kilenckor, az egész napos tápanyag és folyadék beviteltől dagadva. Az eredmény bizakodással tölt el, a mozgásom végig könnyed és rendezett maradt. Az utolsó 650 métert 5 perces ezer tempójában tettem meg, a pulzusom itt sem ment 158 fölé.

Az áprilisi maratonon szeretném legyőzni a feleségem, aki rapid mód fejlődik.És élete értelmét találta meg abban, hogy engem legyőz. Ehhez nekem is lesz egy két szavam. Akár sportszerűen is. De ha úgy nem sikerül, akkor bebújok a "cél szentesíti az eszközt" mondás mögé, és valahol fél táv környékén szolidan elgáncsolom, természetesen megköszönve a közös hétvégi hosszú futásokat. Hisz az egy dolog ha az ember fia rosszindulatú, de mégsem vagyok egy hálátlan paraszt.

Úszás. Ma reggel 20*66m technika volt a program, Ábel szerint csütörtökön 1500 métert folyamatos gyorsban kell úsznom, mert készen állok rá. Szeretnék abból kapni amit ő szed, hisz alapvetően optimista vagyok, de ez most meredeknek tűnik. De! Legyen neki igaza! Imádom Ábelt. Úgy úszok mint egy traktor, de mindig van hozzám egy két kedves szava. Ráadásul őszintének is tűnik. A tehetséges edző mutatója a tehetségtelen tanítvány. Ezen a ponton nem érhet vád. Megteszek mindent azért, hogy szerencsétlennek tűnjek.

Úszás után Laci bácsival, és Laurával (triatlonos lány) elmélkedtünk az élet dolgairól. Megvitattuk az emancipációt, a választójogot, a választhatóságot. Kitértünk a Merle által írt könyvekre, valamint megállapítottuk, hogy a Diszkrét Matematika az szopás a TTK-n.

Annyira élveztem az emelkedett hangulatot, hogy mindenkit meghívtam az étterembe. Ellenállhatatlan természetem miatt, vagy csak egyszerűen nekem senki sem mond nemet - megköszönték az invitálást, biztosítottak a szeretetükről, és egy másik időpontban bízva, a búcsú magányos sétányára taszítottak. Így egyedül indultam felügyelő körútra.

A disznótorok óta nem szennyeztem az isteni alkohollal szánalmas testemet. Megfogadtam, hogy ezen az egyébként elítélendő, már már szánalmas állapoton ma sem változtatok.

Ember tervez, isten végez.

Az étterembe belépvén konstatáltam, hogy a homárok bioritmusa nem szenvedte meg az elmúlt héten megvalósult távollétemet. Megnyugodván, megrendeltem a diétás - hat fogásból álló ebédemet víz kísérettel.

Elmélkedtem a lelki erőmön, a képességen, ahogyan könyört nem ismerve képes vagyok a zsírt égetni a testemen, amikor is belépett a 2011-es Szegedi Borfesztiválon megismert borbeszállítónk, az ez évi boraival.

Szerepem nem volt kétséges. Kóstolnom kellett. Determinisztikusan. Hálátlan feladatomnak eleget téve, az isteni nedűből beengedtem egy kortynyit az egyébként engedetlen arcomba.

Tetszett. Nem rossz a 2011-es Aradi Chardonnay. Még egy tétel hálátlan kategorizálása tornyosult elém. Abban a pillanatban, ahogy a szám a pohárhoz ért, el voltam veszve. Tudtam, hogy nincs vissza út. A józan ész fölött győzött a rajongás és a szerelem - az igaz szerelem. Van ez így. Velem meg pláne.

Ezután már nem próbáltam meg visszafogni magam. Tudtam, hogy semmi értelme sem lenne. Teret engedtem szenvedélyemnek. Elmerültem a borban, annak titkait, szépségét kutatva.

Elkezdtem játszani a felismerem-e játékot. Ilyenkor a sógorom - aki szintén nem csak elméleti tudással van felvértezve - három pohárban, különböző borokat hoz, és a feladatom, hogy találjam ki őket. Szagolgatom, nézegetem, vizsgálgatom, és közben hihetetlen jól érzem magam. Úszni sem rossz, de ez valami egészen más.

A boldogság hatalmas sikerrel társul amikor eltalálom mind a pincét, mind a fajtát. Persze van, hogy egyik sem sikerül, de ilyenkor sem adom fel. Küzdelemmel és kitartással újabb kihívásokat keresek, elmegyek, egészen a végsőkig. Ahogyan a kedvenc nótám - a Vén cigány mondja:

"alig bír járni a lábain állni"

Ezen a ponton a tesztet befejezem, és az élményekkel, sikerekkel, kedves kudarcokkal megpakolva a zsákom - hazaindulok. Természetesen nem vezetek! Ez a fajta sport a vezetéssel nem össze egyeztethető.

Mindenkinek ajánlom ezt a fajta megmérettetést. Mégiscsak a mezőgazdaság része. Mezőgazdaságból eredő terméket pedig elemezni nem szégyen.

Pozitív energiát kaphatunk emberektől, kaphatunk a természettől, az edzőnktől, a sikereinktől. Van, hogy a táj, vagy a részidőnk tesz boldoggá. De ne feledkezzünk meg az állandósult barátunkról: a borról.

Lábjegyzet: Este kilenc óra, a bejegyzésemen az utolsókat javítgatva, boldogan emlékezem vissza a mai fantasztikus napra, lélekben készülök az előttem álló egy órás görgőre. A felismerem játékból egész jól felépülve vágok neki a felkészülésem egyik gerincét alkotó - pincében történő kerékpározásnak. Megkockáztatom, hogy unalmasabb, monotonabb dolgot soha korábban nem vittem véghez. A mókuskerékben szaladgáló hörcsög, és a görgőző ön-önmagam között egyetlen különbség van, a hörcsög arcán az a bizonyos mosoly legalább őszinte.

A nap vége enyhe kesernyés mellékízt kapott az egyórás alagsori feladattól, így a bejegyzést, jóképű barátom - Hókuszpók - szavaival zárnám:

"Az élet nem csak játék és mese!"

4 komment

1000 méter

2012.02.06. 18:47 Note

Egy jelentős lépés megtételén vagyok túl.

Ma úsztam először 1000 métert folyamatosan gyorsban. A cél a táv teljesítése volt, de az időm is rögzítésre került.

27:13

Bőven van még mit csiszolni rajta, de legbelül akkor is nagyon nagy lépésnek gondolom. Az öt hónapja tartó gyorsúszó kurzus talán második legfontosabb lépcsőfoka. Az első egyben leúszott 100 m volt az első.

Az időt még ebben az edzésciklusban szeretném 25 perc körülire csökkenteni. Most azt érzem, hogy ez egy reális célkitűzés.

 

2 komment

Vége az első felvonásnak

2012.01.31. 22:06 Note

Az Ábel négy hetes ciklusokban gondolkodik. Három nehezebb hetet követ, egy könnyebb regeneráló hét. Vasárnap ért véget a 2012 év első ciklusa. Ebben a posztban sportáganként összefoglalom a főbb eredményeim, kivonatot készítek magam számára az elmúlt időszak mentális állapotáról. Valamint megfogalmazom a következő ciklus céljait. Mivel február 17-én utazom két hét edzőtáborba az UTE-s triatlonosokkal, így a következő ciklusom 6 hetes lesz.

Úszás:

12 alkalommal volt úszóedzésem, 1500 - 2000 méter között teljesítettem átlagosan.

Ebben a ciklusban úsztam először 500 méter folyamatosan gyorsban, 44:10 alatt teljesítettem a 2000 métert bolyával, és javítottam a 100 méteres legjobb időmet 1:45-re.

Cél:

2:30-as 100-as átlaggal szeretnék úszni 1000 métert folyamatosan. Visszaigazolván a technikám fejlődését, szeretném ha a 100 méteres legjobbam 1:38-ra csökkenne.

Kerékpár:

12 óra 35 percet görgőztem, 129-es havi átlag pulzussal. Unalmas, de fejben hozzáerősödtem.

Cél:

Gran Canárián a Gergővel megkerüljük a szigetet, ami 200 km, és ha jól tudom 3000 méter szint van benne. Szeretnék értékelhetően, egyenletesen teljesíteni. Bízva abban, hogy a Gergő átlagpulzusa meghaladja a 100-at a tempómtól. Megjegyzem, hogy emlékeim szerint a Gergő 4:40-es bringa időt tud Ironman távon.

Jelenleg 33,4 km/h átlagot tudok 30 km-es sík távon 150-160-as pulzustartományban, ha a következő ciklusban lesz itthon elfogadható idő, akkor ezt szeretném 35 km/h körüli értékre tornázni.

Futás:

171.43 km futottam, 135-ös átlagpulzussal.

6:40-es ezreket tudok 134-es átlagos pulzussal kipihenten. Valamint lefutottam életem leghosszabb távját: 30 km-t

Cél:

6:30 ezrek 130-as pulzussal.

Súly:

Van még egy fontos tényező amely nagyban befolyásolja vállalkozásom sikerét, ez a súlyom. Az elmúlt négy hétben jelentőset léptem előre. A ciklus elejét 109,7 kg-mal kezdtem, és 103-al fejeztem be. Roppant mód elégedett vagyok a majdnem 7 kilós csökkenéssel.

A következő hat hétben 5 kilóval szeretném redukálni a testtömegem, elérni azt, hogy hosszú-hosszú évek után újra kétjegyű számot mutasson a mérleg.

Mentális állapot:

Határozottan fókuszált, tudom hova tartok, bízom magamban. Azt gondolom, hogy sokat fejlődtem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a hátra levő fél év, mennyiben fogja még megváltoztatni a személyiségem, mennyit fog fejlődni a céltudatosságom. A határ a csillagos ég!

4 komment

Disznótorok kereszttüzében

2012.01.31. 15:28 Note

A feleségem és a kislányom is vízöntő. Az elmúlt hétvége épp a születésnapjaik közzé esett, így - Anita utasítására - ajándék begyűjtő körútra indultunk családjainkhoz. Sok kedvem nem volt hozzá.

Egyrészt, előre tudtam, hogy az egyenlőség elvére fittyet hányva valószínűleg engem nem lepnek meg. Persze felnőtt férfiként tudom kezelni az elmaradt jutalmat, de amikor könnyes szemmel megkérdezem, hogy:" Én miért nem Anyu?" - akkor válaszként mindig üres kifogásokat kapok, pl: "Neked nem most van a szülinapod!". Kétforintos magyarázatokra pedig így krisztusi korban már nem vagyok kíváncsi.

Másrészről, az elmúlt időszakban olyan szépen alakult a súlyom és éreztem, hogy ez a hétvége derékba törheti fogyásom lendületét. Megérzéseim nem okoztak csalódást.

Péntek délután érkeztünk meg Szeghalomra anyósékhoz. Boldogságtól, a viszontlátás örömétől megrészegedve léptünk be az előtérbe. A megszokott enteriőrt, egy fél disznó látványa gazdagította. Akciós vétel - tudtam meg, kihagyhatatlan lehetőség az oka a "mini" disznótornak. Igazából nem lepődtem meg, így megy ez vidéken.

Aznap még sikeresen távol tartottam magam a finom falatoktól, két pohár bor után korgó gyomorral tértem nyugovóra.

Szombat reggel a pihenő hetem hosszabb futását ejtettem meg a Berettyó melletti gáton. Nagyon nagy élmény volt. Gyönyörű napsütésben követtem a folyót követő út kanyargását. Tökéletes magányban kocogtam a friss levegőn, arra "ahol a madár sem jár". Eddigi felkészülésem legnagyobb futóélménye volt. Imádom a hegyeket, de mélyen legbelül alföldi gyerek vagyok, ott a semmi közepén most értettem meg igazán Petőfi versét:

"Börtönéből szabadult sas lelkem, ha a rónák végtelenjét látom".

Húsz éve ismerem, idézem ezt a sort. Futnom kellett azon a gáton, hogy jelentsen is valamit. Későn érő típus vagyok.

A futásom után következett apósomék meglátogatása. Itt kétféle leves, hagymás csülök, csipetnyi libamáj és szülinapi torta volt a menü. A futásomra való tekintettel  - ha már sokat sportoltál, zabálj nyugodtan - tisztességgel helyt álltam. Szükségem is volt rá, mert tudtam, hogy az ebédet követi a "Bor elméletben és gyakorlatban" haladó borismereti kurzus, amelyet a szeretett csoporttársak miatt semmiképp sem szerettem volna kihagyni. Az elmélet most kimerült a pincészet, szőlőfajta, származási hely megnevezésében. A gyakorlatra fektettük a hangsúlyt. Jól sikerült oktatás volt. A sok tanulástól megfáradva ültem be az autóba, a szüleim házáig vezető tíz perces úton sikerült egy kis alvással mélyítenem a megszerzett tudásanyagot.

Tudom, hogy a mély alvás az a fázis ahol igazán rögzül a tudás a memóriában, de hálás vagyok ezért a picike szendergésért is, mert - mint később kiderült - a házi feladatot még meg kellett írnom. Szerencsémre Édesapám és az Öcsém segítségemre sietett.

Visszakanyarodva a megérkezéshez, belépve a konyhába, édesanyám nevető szemével találkozok. Visszamosolygok, igaz én nem a szememmel, hiszen az egy picit még leharcolt a rengeteg tanulástól. Észreveszem, hogy édesanyám épp töltött káposztát készít, az asztalon a disznótorban használatos kellékek sorakoznak.

Kiderült, hogy édesapám számára az a bizonyos kamra, már nem félig tele, hanem félig üresen állt. Mivel a nap is sütött, és Öcsém kollégái is ráértek, orvosolta ezt a nézőpontbeli különbséget. Egyenes ember, nem szeret filozofálni, legyen valami tele, és akkor nincsenek kérdések.

Ölelgetem édesanyám, üdvözlöm Öcsém, de Apukám az sehol. Kiderült, hogy délután ő is szorgalmasan tanult, és hozzám hasonlóan, csak mélyebb álomban ő is a megszerzett tudást mélyíti. Illedelmesen kivártam amíg regenerálódik az előző leckéből, majd félszegen kezdeményeztem egy tanuló csoport létrehozását, amelyhez Apu igenlő válasza után Öcsém is csatlakozott. Szorgalmas család ez. Az asszonyok főznek, gyerekkel foglalkoznak, mosogatnak, takarítanak. A férfiak pedig egy fárasztó nap után még mindig éreznek magukban elegendő erőt, hogy képezzék magukat.

Egész hosszúra sikerült a közös tanulás, sikerült több témába beleásnunk magunkat. Az elején a témákat váltakozva, egymást kiegészítve boncolgattuk, később - félve attól, hogy hamar elfáradunk - már csak egy tárgykörrel foglalkoztunk. Sikeres este volt. Nagyon sok tudással gyarapodva hajtottam álomra a fejem. Ezúttal mély alvásban töltöttem a memóriám. 

Tudom, hogy az "iskola" nehezen összehangolható a sporttal, így mostanság a sportot helyeztem előtérbe. De néha-néha kell egy ilyen tudományos, már-már ismeretterjesztő jelleggel bíró hétvége is.

Főleg ha családban marad.

2 komment

Micsoda nő, avagy Traviata újratöltve

2012.01.26. 15:07 Note

Különleges hangulata van az úszás előtti reggeleknek. Ébresztő, felöltözés, vitamin, állófűtés, a szokásos. Minden a helyén, tökéletes az összhang, egyfajta nyugodt dinamizmussal történik minden. Korábban is kellett rendszeresen hajnalban kelnem, de azok a tevékenységek a kényszer kellemetlenül szűk zubbonyát húzták rám. Viszont most a Biblia által hirdetett szabad akaratomból cselekszem, zavartalan hangulatban. Nincsenek beérkező hívások, kellemetlen üzenetek, minden ilyen reggelen tudom azt, hogy az ébredésem pillanatában érzett békéből nem zökkenthet ki semmi. Az életvitelemet jellemző erős sodrású folyamban, ezek a reggelek lettek a nyugalmam szigetei.

A mai utamra Verdi mester kísért a pékségig, a nyitány szépsége segített ráhangolódni a vezetésre, majd azt követően a Traviata mindenki által ismert pattogó dallamai hoztak lendületbe.

Nem beszélek olaszul, jellemzően nem is érdekel a "librettó", úgy nagy vonalakban képben vagyok a cselekménnyel, de igazából a zene érdekel. Mai reggel kivételes volt. Az első piros lámpánál, Traviata nem túl bonyolult történetén gondolkodtam.

Intermezzo: Alfred, a gazdag, jóképű, jó családból származó legény, őrült szerelembe esik Párizs egyik legfelkapottabb kurtizánjába, sajnos a kor divatjának köszönhetően, a tűzijáték, a fehér ló, és a holtodiglan -a "happy end" kellékei mind elmaradnak.

Elmém lendülete nem lankadt, a történetről a következő körforgalomnál átugrottam az amerikai filmgyártás egy klasszikus darabjára a Pretty Woman-re. Csak most döbbenek rá, hogy annak idején az a film megetetett. Végig szorítottam a Julia Roberts által megformált leánykának, hogy része legyen az igaz szerelem megtapasztalásában. Felettébb gonosznak gondoltam a főhős minden ismerősét, aki azt a szegény, aranyos hölgyet lekurvázta. Ma ébredtem rá, hogy tényleg idióta, kis vajszívű, romantikáról álmodozó tizenéves lehettem. Teljességgel reálisnak gondoltam, hogy egy jó vágású, milliárdos, az út széléről szedi össze élete párját. Azon sem akadtam fenn, hogy a korábban a topánkáját is alkoholos filccel karbantartó üzletasszony 5 nap alatt az erkölcsösség mintaképe lett. Annyira, hogy a Richard Gere által számára felajánlott, holmi kitartott szerep, az új keletű, instant értékrendjébe már nem fért bele. Érthető.

Gyakran visz az utam a 44-es főút felé, a kilométereket jelző oszlopocskák társaságában különböző származású, korú, és külcsínnel rendelkező hamupipőkék ácsorognak. Be kell vallanom, még soha nem jutott eszembe, hogy kiszállva az autómból üvegcipőket próbáljak a pici lábukra felhúzni. Ez a fajta romantika, már nem az én világom. Ha már mindenképpen romantikus mese kell, akkor legyen a csillag szemű juhász.

"Akkor a csillagszemű juhász lett a király. Igen jó király lett belőle, sohasem terhelte a népét azzal, hogy kedvük ellenére jót kívánjanak neki, mégis jót kívántak neki minden parancsolat nélkül, mert jó király volt, s igen szerették."

Hiszen arra azért akad példa, hogy a nép egyszerű gyermeke később az ország királya lesz. Köszönet illeti a mindenkori adóhivatal áldásos tevékenységét, így mi legalább figyelünk az életszerűségre, és nem kell a kislányomat mindenféle kurtizános történetekkel terhelni elalvás előtt.

De nem csak ezért szeretek magyar lenni. Jó itt. A világ élén járunk.

Régóta téma a globális felmelegedés lassítása, a bolygó pusztításának megállítása. A világunk nagy vezetői sokat beszélnek, a kiotói egyezménnyel papírt is gyártottak. Sajnos a teljesítés elmaradt.

Kis hazánkban a lakosság többsége felhatalmazást adott a fiatal demokratáknak - már már mesébe illő - kétharmadosat. Számos intézkedést hoztak, de az ellenzék csak a rossz gazdaságpolitikáról papol. Folyamatos támadásokat kell kiállnia a lakossági bizalommal felvértezett országvezetőknek. Euró így, Svájci Frank úgy, Áfa emelés . . De ma megvilágosodtam. Miközben a zene, a film, és a népmese motívumai keveredtek a fejemben, nem tűnt fel, hogy nincsenek autók az úton. Bő tíz perccel korábban érkeztem a szokásosnál. Ekkor vettem csak észre, hogy mennyivel kevesebb a szennyező jármű a fővárosban. Végre kikristályosodott a szándék. Zöld Magyarország. A közelmúlt megigéző politikai fordulatai mind egy célt szolgáltak, egy élhető Magyarországot, az élhető jövőt. Végre egy nép, amely nem használja meggondolatlanul lízingelt autóját, végre egy nép amely nem fűti feleslegesen a svájci bank tulajdonában lévő "ingatlanját". Mi már elkezdtünk spórolni a fosszilis energiákkal. A fejlett világban elsőként. Megtettük az első lépést.

Szégyentől égő arcommal, beléptem az uszodába. Nem nagyon bírom megbocsájtani magamnak, hogy Budapestig autóval jöttem. Át kellett lépnem a problémámon, hiszen 100 méteres felmérő.

Bemelegítés után nekiveselkedtem, és 1:45-os idővel személyes csúcsot állítottam be. Őszintén megvallva jobbra készültem, így mérhetetlenül csalódott voltam. Próbálkoztak mindenféle közhellyel nyugtatni, de akkor sem voltam túl boldog. De mivel mindig mindenre magyarázatot próbálok keresni, így itt is gyártottam magamnak egyet. A probléma forrása a diétámban gyökeredzik.

Elkezdődtek az 50 Km-es futóhetek, és tudtam, hogy sokáig az ízületeim nem fogják tolerálni a 107 kilós súlyomat. Hadat üzentem. A több fronton vívott küzdelemből Hitler sem jött ki jól. Valószínűleg hasonlóan jártam. Ennyi sport mellé a kétszeri étkezés kevésnek bizonyul. Főleg akkor, ha még eredményeket is akarok.

Konklúzió 1: Nem remélek sokat az erőmtől amíg az intenzívebb diéta tart.

Konklúzió 2: A rossz technikán fejlesztenem kell. Levideózták az úszásom, és azt kell belátnom, hogy nagy hatást gyakorolt rám az X faktor. A kezeimet képtelen vagyok a testemmel párhuzamosan a vízbe rakni. Az alkarjaim egyfajta X alsó szárat rajzolnak. Kell ezen változtatnom. Bármi áron. Vastag Csaba haragját is megkockáztatom.

Szólj hozzá!

Globális felmelegedés, avagy a szerencse állandó, ha egyáltalán létezik

2012.01.23. 23:08 Note

Az alkimistában Coelho a kezdők szerencséjét kedvező kezdetnek nevezi. Tetszik, nagyon tetszik. De mi van akkor ha nem csak a kezdet kedvező?

Amióta elkezdtem sportolni folyamatosan 21-em van. Egészen késő októberig tudtam biciklizni. Nem volt olyan kiírt edzésem amelyet az időjárás meghiúsított volna. Nagyon nagy segítség volt ez a felkészülésemben, de amit mostanában tapasztalok, az már zavarba ejtő túlzás. Tényleg minden összefogott, hogy elérjem a célomat.

Heti rendszerességgel van egy hosszú futásom, általában hétvégén. A hétköznapokra eső kocogásaim rendszertelenül kiválasztott helyszíneken és időpontokban történnek. A pénzért vívott tevékenységeim függvényében választom őket. De a hétvégi hosszú futás az a felkészülésem Pí-je. Reggel, a Duna parton. Így kalibrálom magam, és mindig bizakodom abban, hogy nem kell hurrikán erejű széllökésekben trappolnom.

Január végét járjuk, nem futottam még esőben, nem futottam még hóban, és az erős szél is mindig elkerüli a hétvégét. Gondoltam a 30 kilométeres futásomon más lesz. Becsapva a világmindenséget, a futásom időpontját a természet által megszokott vasárnapról péntekre módosítottam. Szeszélyem, vagy a rendszerességgel szemben elkövetett arcátlanságom büntetést prognosztizált. Még csütörtök este is esett az ónos eső. Úgy gondoltam, hogy most csap le rám a világegyetemet működtető szabályrendszer, most megtanulok kesztyűbe dudálni. Ilyen és ehhez hasonló gondolatfelhők takarták ki az optimizmusom napocskáját a futásomat megelőző este. Szerencsére volt otthon bor, így régi cimborámmal, újkori mértékletességgel ismételten legyőzhetetlen párost alakítottunk. A hamarosan érkező álom már mosolyt talált arcomon.

Reggel ébredés után lemértem a súlyomat (105,6), majd tapasztalt betyár sarjként, elkezdtem kémlelni az égboltot.

Esőnek, hónak semmi nyoma. Az udvarunkban található fák mozdulatlanságából teljes szélcsöndre következtettem.

Örömmel a szívemben töltöttem fel a szervezetem gyorsan felszívódó szénhidrátokkal, majd a feleségemmel megkezdtük a futást, ebben a csodaszép időben.

(Együtt készülünk a Bécsi Maratonra, amely után én még tovább képzem magam.)

Örültem, az időjárásnak, a társaságnak, és a súlyom alakulásának. A karácsonyi időszakban túl sokszor töltöttem fel a glikogén raktáraimat bejglivel, túl sok volt a finom falat, és az elfogyasztott alkohol mennyisége sem volt harmóniában céljaimmal. A januári első futásomat beárnyékolta egy szám: 109,8. Az, hogy a harmadik hét végére sikerült korrigálnom a természetemből fakadó lelkesedés következményét, bizakodással töltött el. Azt gondoltam a lábaim maguktól fognak szaladni, mit szaladni, repülni...

Sajnos, azzal nem számoltam, hogy ez a harmadik nehéz hetem a szuper kompenzációs hét előtt, és hogy a hatodik edzésnapom zsinórban. A órám hamar észhez térített, a 130-as pulzus plafont enyhe túlzással a cipő felhúzásánál elértem. A tervezetnél 40 másodperccel lassabb ezrekkel haladtam, de ez sem szeghette kedvem. Mindent elsöprő belső erővel rakosgattam lépteimet.

Kiemelt figyelmet szenteltem a talajfogásnak, igyekeztem hangtalanul, gördülve futni. Ha már a többévnyi zabálás, miatt az ízületeimnek kínlódniuk kell, meg kell próbálnom enyhíteni a szenvedésüket.

Az első 18 kilométer simán eltelt, gyönyörködtem a tájban, elemeztem a mozdulataimat, hébe-hóba egy-egy mondat erejéig szakértettem a párommal. Aztán éreztem, hogy a mozgásom kezd robotossá válni, befeszült váll, a talajfogásban a gördülékenység totális hiánya. A problémát egy picivel több koncentráció kezelte, és haladtam tovább.

A 23. kilométertől egyedül folytattam utam, és nem sokkal később azon kaptam magam, hogy a mozgásom ismét szétesett, a felső testem megfeszült, és a fejem sem túl daliásan ült a nyakamon, miközben a tekintetem a cipőmet vizsgálta. A gondolataimban sajnáltam magam amiért futnom kell. Nem tudom miért és hogyan hagyhattam el a testemet, de éreztem a szellememnek vissza kell térnie, mert a negatív energiák tönkre teszik az edzésemet.

Egy szóra: nem az edzésem kivitelezése került veszélybe, hanem az, hogy mindezt örömmel tegyem. Hajszálon múlt, hogy elveszítsem a futás okozta szabadságérzés örömét.

Szerencsére időben kapcsoltam, mint az életben itt is a mosoly erejével operáltam. Rámosolyogtam a világra, és habár a Duna parton egy kóbor kutya sem volt aki visszamosolyoghatna, de mégis hadat üzentem a pesszimizmusnak. Felemeltem a fejem, ellazítottam a vállam, és kiegyenesedett felső testtel futottam tovább. Boldog voltam, talán még boldogabb mint korábban, mert legyőztem valamit, valamit ami a legnagyobb ellenségem, valamit ami bennem van. Mosollyal az arcomon futottam, amikor is eleredt az eső. Még jobban mosolyogtam, hiszen az eső nem bántott, valójában az önmagamon aratott győzelmem jutalmául, minden egyes cseppjével simogatta arcomat.

3 óra 41 perc, ennyi ideig kellett futnom, hogy a méretes testem 30 kilométeren át vonszoljam. 15-20 perccel jobbat szerettem volna. De a végeredmény nem az idő, nem is a táv. A végeredmény a következtetés, ha mosolygok semmi nem állíthat meg.

2 komment

Béla futása . . .

2012.01.22. 19:30 Note

címmel mutatták be az első magyar operát 1822-ben. Tudom ezt négy napja. Van egy könyvem, amelyet a wc-n reggelente böngészgetek, mintegy kiegészítő cselekményként. A könyv fejlécén érdekes évszámok találhatók, hogy a becses olvasó még jobban megélhesse a kor szellemiségét.

Épp az Erkel előtti időkben próbáltam elmélyedni, amikor is beleütköztem Béla futásába. Érdekesnek tűnt a párhuzam, mert életem leghosszabb futása előtt álltam.

Azt mindenféleképp meg kell említenem, hogy fiatal koromban igen tehetséges atlétajelölt voltam. Már egészen kiskoromtól szerettem futni. Rendszeresen eljártam kocogni, csak úgy, minden cél nélkül. Saját kis "edzésem" a testnevelés órák elején előírt futó adaggal egészült ki. A kötélmászás vagy a szekrény ugrás rejtelmeinek elsajátítása sajnos mindig elrabolt kedvenc kis tevékenységemtől. Ez így nem mehetett tovább, a bennem feszülő tehetségnek ennél többre volt szüksége ahhoz, hogy a felszínre törhessen.

Ideje volt sportágat választani.

Falusi gyermekként hosszas mérlegelés és vívódás megspórolásával határoztam el magam. A lehetőségek ugyanis sokat egyszerűsítettek ezen a bonyolult döntésen.

A falunknak (kisváros) volt EGY focicsapata.

Megspórolva a döntéssekkel együtt járó felelősség terhét, elkezdtem edzésre járni. Hamar kiderült, hogy tehetségemnek az abszolút értéke sem pozitív. Kifejezetten zavart a labda. Látványos tehetségtelenségemnek köszönhetően, egyből a kapuban találtam magam. Az edző nem akart kipróbálni csatár vagy hátvéd poszton. Úgy ítélte meg, hogy az amit középpályán mutattam, determinálja a sorsom mint mezőnyjátékos. Szerencsére langaléta serdülő voltam, így előnyös magasságom kompenzálta az ügyetlenségemet és lehettem kapus.

Rendszeresek voltak az alapozó edzések, így végre tervezett futóedzéseken vehettem részt. Az addigi egyedüli futkorászást felváltotta az óra és csapattársak elleni küzdelem. A pályán mutatott tehetségtelenségem ellenpólusaként "tündököltem" a salakon, rendszeresen elkalapáltam a csapattársaim, ez büszkeséggel töltött el. Így végül is a foci edzéseket futó edzésekként kezeltem, ahol a futóedzés után, mintegy a futóedzés részvételi díjaként, védenem kellett.

Ezzel az alappal, a középiskolám legjobb futójaként mutatkoztam be, és hamarosan a Katonai Középiskolák Országos Atlétika versenyén találtam magam. 15 évesen 1500 méteres távon lettem negyedik. Sikernek éltem meg a helyezésem, de ekkor már egy edző irányítása mellett edzhettem mint tájékozódási futó, így tehetséges jelölt maradtam, az atlétika tekintetében. Többször indultam diákolimpiákon, 9:30-on belüli 3000 métert tudtam, de akkor ez már helyezésekhez kevés volt.

Most plusz 19 évvel és 35 kiló testsúllyal, örömmel gondolok vissza a fiatalkori önmagamra. Anyagi függetlenségben élve, a futócipőim, a kompressziós futózoknik, és millió egyéb profi ruházat, érdekes ellentéte annak a kis srácnak, akinek az iskolától kapott kék honvédségi tornagatya, Tisza tornacipő és valószínűsíthető katonai barna zokni volt a verseny felszerelése.

A ruha teszi az embert, tartja a közhelyé amortizált mondás. Nagyjából egyetértek ezzel az állítással, hiszen ebből következik a másik kedvencem: "Nincs második esély egy jó első benyomásra". De most mégsem a ruha táplálja az önbizalmamat, nem a cipőim miatt hiszem el, hogy elérhetem a kitűzött sportcélokat. A bizakodásom oka a 20 évvel ezelőtti önmagam által elvégzett munka, és a kialakított helyes technika, amely reményeim szerint hatással lesz a fejlődésemre.

Amikor elkezdtem a munkát, - hogy megnyerjem ama bizonyos fogadást - 130-as pulzussal sétálni voltam csak képes 10 perces ezreket. Három hónap elteltével a szülőfalumból átkocogtam a feleségem szüleihez Szeghalomra, akkor ott 144-es átlagpulzussal futottam 7:30-as ezreket 15 kilométeren, 114 kilósan. Januárban volt 15 kilométeres futásom, 130-as átlagpulzussal 6:40-es ezreket futottam, a mérleg aznap reggel 107 kilót mutatott.

Soha életemben nem futottam 30 kilométert, egyszer mindennek eljön az ideje . . .

Megjegyzés: 1635-ben lép életbe az első sebességkorlátozó rendelet. 5 km/h maximalizálják a lovaskocsik sebességét Londonban.

 

Szólj hozzá!

Egy halott dolog is tud az árral úszni, de csak egy élő képes árral szemben.

2012.01.19. 22:17 Note

Persze ár az nem volt. Csak egy egyszerű feladat, amely ár szerűen hatott rám, egy hónapja még. Ma kellett úsznom 2000 métert bolyával. Bizakodó voltam, biztosra vettem, hogy meg tudom csinálni, valahol 48 perc körül szerettem volna teljesíteni, de az eredményem minden várakozásomat felülmúlta.

4:50 ébresztő, a család minimális háborgatásával, Winnetou-t zavarba hozó lopakodással leosonok az emeletről. Összekészítem az izotóniás italomat, felöltözöm, vitaminok, bezárom a kutyusunk, majd indulás. Tchaikovsky 1. szimfóniája a kísérő zene. Közepes intenzitással indít, megveszem a reggelim az első pékségben, a dallamok ellágyulnak, szolidan követik jóleső falatozásomat, elkezdem fejben összerakni az edzésemet, fokozódik a zene ereje, erősen markolom a kormányt, erősnek érzem magam. Testben és lélekben. Tudom, hogy miért keltem fel, tudom mit akarok ma. Meggyőztem magam. A romantika mestere végső támadást indít. Rezonanciájával, elképesztő erejével a gerincemen húzzák a vonót. Libabőrös vagyok. Így kell kezdeni.

Sajnos van egy 10 perces BKV-s élményem be a szigetre, de szerencsére az uszodában már biztos kezekben vagyok. Nem probléma hogy veszítettem a zene okozta eufóriából, mert sínen vagyok. A medence felé baktatva a hidegben, találkozom Laci bácsival, hatalmas mosoly, pozitív energia. 33 éves férfi vagyok. Csillagomnak szólít, és tőle ez is olyan jó...

Csobbanás, rövid bemelegítés. A 3. száz méterem az első amit az Ábel külön lemér, 2:05, itt már sejtettem, hogy nem lesz baj.

Összidő: 44:10, az általam kitűzött 90 perc fele. Igaz itt még bolyával, de van még hat hónapom, hogy bekapcsoljam a lábam....

Megérte. Imádom ezeket az embereket. Fontosak nekem. Ők már rég megtanulták az élet egyik legfontosabb egyenletét.

MUNKA*KITARTÁS=EREDMÉNY.

A 16 éves srácok is komoly ember benyomását keltik. Tisztelem őket. Pedig azt nem szoktam ingyen osztani.

Erre van szükségem, így jutok előre, és habár az Ironman "csak" egy sport esemény, szinte biztosra veszem, hogy emberként fogok belőle a legtöbbet profitálni....

Este van. Sancerre (egy jó fajta savignon blan) egy kis Tchaikovskyval, hogy keretes legyen a napom költeménye. Világbéke hangulat. Sok kis részsiker. Jó volt ez. Sok hasonlót a jövőben. Úgy mindenkinek.

2 komment

Drótszamár 2/1.

2012.01.19. 18:46 Note

Kilenc hónapos koromban kezdtem el járni. Ezt állítja édesanyám. Ez a családi legenda. Arról viszont nem regélnek, hogy hogyan tanultam meg biciklizni, valószínűleg itt nem domborítottam akkorát. Szeretném cáfolni, de sajnos a biciklis emlékeim között kutatva, sem emlékszem a "kedvező kezdetre" Viszont tisztán él bennem az első találkozásom egy országúti kerékpárral.

12 éves lehettem, nyár volt, édesapám és a kerékpár tulajdonosának apukája szénát raktak kazalba az udvarunkban. Mintha most történne. Vidékre a rendszerváltás is később ért el. Az iskolákban még mindig az orosz volt a kötelező nyelv, a mamámék a Kun Béla utcában laktak, a felnőtt férfiak pedig az UAZ terepjáróra, valamint az MTZ traktorra esküdtek. (Szerintem teszik ezt manapság is).

Barátaink, elvtársaink tiszteletéből adódóan a Kremiczki Józska országúti kerékpárja is az Orosz Ipar csúcstechnológiáját képviselte. Zöld színű volt, "egy váltós", hátul négy fogaskerékkel, szarv alakú kormánnyal, rajta fékekkel. Ámultam. Akkoriban a postás Mamámtól megörökölt, 28-as kiszuperált bicaj képezte tulajdonom tárgyát. Mondanom sem kell, gyermekként egy másik dimenzió kapujában találtam magam. Vágytam rá, kíváncsi voltam a sebességre, a másságra. Jóska barátom rendes reformátusként, felebaráti szeretettel kölcsön adta nekem a gépet.

Elérkezett a száguldás ideje. Felpattantam a nyeregbe, azonnal éreztem a harmóniát a géppel. Nagy tárcsa (nem is volt más) kónuszon robbantottam, süvített a szél, rohamléptekben közelítettem a cél felé, amit egy balos előzött meg. Aero pozícióban ívre tettem a technikát, és a megszokott kontrafékkel megkíséreltem csökkenteni a sebességem. Próbálkozásomat nem koronázta siker, így azonnal kétségbeestem. Jellemzően az agyam kizárom ilyenkor, és ösztönből, ha úgy tetszik izomból próbálok megbirkózni a probléma forrásával. Tettem ezt akkor is, féktelen vadsággal tekertem a pedált hátrafelé, a kis hülye gyerek képtelen volt megérteni, hogy erőfeszítése hasztalan. A tesztre kapott járgány zabolátlan lehetőségeinek megfékezésére a híres moszkvai mérnökök egészen más rendszert dolgoztak ki.

Tudatlanságomért egy másfél méteres árok kellemes hűvös levegője volt a jutalmam. Súlyos agyrázkódás, elharaptam a nyelvem, és az arcom 70 százalékáról lekopott a bőr.

Az eset után le kellett vonnom a megfelelő következtetést, úgyhogy szerető Édesanyám elé álltam, és határozottan kijelentettem, nekem egy ilyen kerékpárra van szükségem.

Mivel a privatizációs,  újra felosztjuk Magyarországot rendezvényre a helyi Téeszben gépkocsivezetőként dolgozó Édesapám nem kapott meghívót, így kérésemet nem követte azonnali teljesítés.

De egy szép napon . . .

Szólj hozzá!

Úszás, vagy valami nagyon hasonló

2012.01.18. 11:50 Note

Traktoros szerettem volna lenni. Mezőgazdász, élelmezni a társadalmat, ez volt az elképzelésem 14 éves koromban a jövőbeli képzésemmel kapcsolatban. Azonban Édesapám, gyakorló mezőgazdászként úgy ítélte meg, hogy nem feltétlen kell követnem az ő nyomdokait, úgy vélte nem látom annak a bizonyos éremnek az összes oldalát. Tiszteltük, szerettük az ókori görögök által elért vívmányokat, de édesapám társadalomtudományban elért sikereik felett szemet hunyva, nem gyakorolta a demokráciát a családban, így szavazati jog nélkül fejet hajtva szüleim bölcs akaratának - Gimnáziumba iratkoztam.

A nyolc osztály elvégzése után, a szegedi Damjanich János Honvéd Gimnáziumban folytattam a tanulmányaim. Az iskola vezetésére is nagy hatással lehettek a görögök, mert kiemelt számú testneveléssel, úszással próbálták követni az "ép testben ép lélek" közmondást szellemiségét.

Két-három hónap alatt megtanítottak arra, hogy ne süllyedjek el. Itt a képzésem véget is ért, a fejem soha nem tettem bele a vízbe, a karomat oldalra húzogatva, lógó lábbal haladtam kb. 3perc/50m tempóban. Ebben a "technikában" (amelyben számos úszószemüveg árát megspóroltam) úsztam végig a gimi 4 évét. Gyakorlatilag nem volt nálam lassabb a medencébe. Ha megláttam két 70 éves nénit, gyomorgörcsöm volt a várható kudarctól, ahogyan nevetve egymással beszélgetve leköröznek. A "sikertől" megrészegülten, ahogy lehetett befejeztem úszói pályafutásom.

2011 nyarán kezdtem újra úszkálni egy esztergomi triatlonos srác - Erős Gábor - iránymutatása mellett. Megtanultam kifújni a levegőt víz alatt - változó eredménnyel, és elkezdtük lerakni a gyorsúszás alapjait.

Majd találkoztam a jelenlegi edzőmmel, aki összefogta a felkészülésemet mindhárom sportágban, így az úszás fejlődésemért is ő lett felelős.

Heti három alkalommal úszom. Alkalmanként 1 órát. Szigorúan edzői felügyelettel. Az úszást tartom a legkomplexebb mozgásformának amit valaha csináltam, a tökéletes technika már elérhetetlen számomra, az elfogadhatóért is küzdeni kell. Itt a legfontosabb az edző szerepe. Ábel nélkül csak bohóckodnék a vízben, és várnám a csodát. Azt pedig tudom, arra aztán kár várni...

Szeptemberben, októberben az alap dolgok elsajátításával küzdöttem. Nagyon nehéz volt. Folyamatosan süllyedtem, folyt az orromon be a víz, alig vártam a találkozást a fallal, ahol mint törékeny kismadár megpihenhettem.

November elején úsztam le először a 100 métert gyorsban, irgalmatlan nagy küzdelem árán, talán a 2011-es évem legnagyobb küzdelme volt. 50 méternél már a halálomon voltam, de a törékeny kismadárnak ott kellett hagynia a falat és nekiindulni a második 50 méterre. Teljesen elsavasodtam, az utolsó 15 méteren szinte álltam a vízben, annyira ziláltam, hogy a fejem már nem mertem a vízbe dugni, nehogy belehaljak :-)

De sikerült. 2:18.

Novemberben folyamatosan technikáztunk, elkezdődtek a 25 m gyors - 25 m mell edzések. December 2-án újra nekifeszültem a távnak, az időm 2:07 lett.

Talán ezen a ponton túl kezdett alakulni az úszásom. Rettegtem, hogy nem fogok megtanulni, hiába biztatott az Ábel, nem igazán bíztam a sikerben. Valami változott, mentálisan rendbe jöttem, elkezdtem bízni magamban, egyre másra nagyobb elégedettséggel másztam ki a medencéből. December első heteiben elkezdtünk távokat úszni 33-33 megbontásban, később 66-33 arányban gyűjtöttem a kilométereket, valami kezdett összeállni.

Karácsony előtt újra felmértük az időm. Meglepetésemre 1:48-at úsztam, mintegy 20 másodpercet fejlődve. Hatalmas erőt adott, jó volt így befejezni az évet. Más mosollyal bontogattam az ajándékokat a fa alatt.

A héten úsztam először 500 méter folyamatosan gyorsban, fárasztó volt, de bírtam volna még. Ha belegondolok, hogy szeptemberben 15 métert tudtam gyorsban "haladni", akkor látható, hogy 30szor jobban úszok, ezt a lineáris fejlődést várom 2012 közepéig.

Jelenleg is tart a küzdelem. Merev a vállam, alacsony a könyököm,rossz helyre teszem a kezem a vízfogásnál. A húzás résznél szintúgy nem tudok magas könyékkel húzni, ergo az alkarom nem sokat segít az erő átvitelben, az "S" betű rajzolásánál tutyi mutyi mozdulattal elengedem a vizet, így viszont már a tolásom sem ér túl sokat. Mindez párosul egy gyatra lábtempóval, és ahogyan fáradok, az egyébként sem jó vízfekvésem eltűnik...

De! Tudom, hogy jó úton járok! Lépésről lépésre fejlődök. Nagyon akarom, és tudom, hogy meglesz. Profi edzőm van, aki felépít tégláról téglára. Tudom, hogy kész leszek a versenyig. Nem leszek jó úszó. Ebben az életben sem. De azon a bizonyos 3800 méteren 90 percet fogok úszni!! Nem többet! Ezt akarom. Így is lesz.

Legközelebb kerékpár . . .

 

 

 

3 komment

Előzmény, avagy egy fogadás hatása a jelenemre

2012.01.17. 18:40 Note

Az előző posztomban szerettem volna közölni egy képet, de sajnos a technika ördöge kifogott rajtam. Szerencsére most sikerült, így be tudom mutatni történetem hősét, az embert akitől a delfin is elfordul. Régóta tudom, hogy a delfin az egyik legértelmesebb állat, a barátságunk kudarca egyértelműen jelezte számomra, hogy amit ő érzékel az én vizuális vetületemből  - nem túl biztató.

 

Visszatérve a fogadásra, miután a környezetem, válogatott vízi élőlények, és a szervezetem jelezte, hogy a Titanicom még a jéghegy előtt van pár centivel, próbáltam irányt váltani a végzetes katasztrófa előtt. Viszont cél nélkül nem igazán vagyok képes semmire, csak úgy a diéta és a sport öröme miatt biztosan képtelen lettem volna letérni arról a gyönyörrel kövezett útról, amin addig száguldoztam. Szükségem volt valamire, ami motivál, valamire ami a büszkeségemnél fogva kényszerít az egészséges élet felé.

Akkortájt egy kedves ismerősömnek egészségügyi okokból szüneteltetnie kellett profi sport karrierjét, közösen vállalkozásba kezdtünk, amelyben ő próbált asszimilálódni az átlagos életvitelbe, próbálta megteremteni a sport utáni életét. Így létrehoztunk egy vállalkozást amely az egészség, sportosság, vitalitás jelszavakat tűzte a zászlajára. Nagyon hiteles voltam, mint társtulajdonos.

Viszont rendszerint egyeztetni kellett az üzlet alakulását. Egy május végi egyeztetés alkalmával, minden szerénységet nélkülözve tájékoztatást adtam sportolói nagyságomról - múlt béli eredmények alapján... A hitetlen szempár tulajdonosának kijelentettem hogy profi sport múlt ide, profi sport múlt oda, nyár végére, sziget körön csúnya vereséget mérek rá. Hiteltelennek gondolhatta múltbéli tündöklésemet, és a jövőben általam elvégzendő munkába sem volt túl nagy bizodalma, mert azonnal igent mondott.

A cél megvolt, a munka elkezdődött. Elkezdtem az edzést. Kezdetben heti háromszor kocogtam. kétszer egy órát, és vasárnaponként dupláztam. A súlyom megindult lefelé, de félve az ízületi sérülésektől, úgy döntöttem, hogy elkezdem használni a rég elfeledett kerékpárom.

Három hónap alatt két nagy sikert értem el.

1. Veszítettem 10 kg-ot a súlyomból.

2. Meggyőztem a barátomat arról, hogy most már esélye sincs ellenem. A régi tájfutó feltámadt, és legyőzhetetlen vagyok. Szerencsére elhitte, vagy egyszerűen nem akarta kedvem szegni, így új célok kitűzésében kezdhettem el gondolkodni.

Mivel már három hónapja kocogtam, és hé-be hóba bicikliztem, így jött a nagyszerű felismerés, hogy triatlonoznom kellene. Az lenne az igazi nagy cél, ha megcsinálnám az IRONMAN-t. Voltak kisebb problémák, 113 kg voltam, soha sem bicikliztem 20-30 km-nél többet, és csak nagymami mellben "tudtam" úszni.

Elővettem a magyar közhelyek gyűjteményét, és a következőt találtam:

"A problémák azért léteznek, hogy az egyed azokat megoldva acélosodjék"

A delfin szeméből is azt olvastam ki, hogy az acélosodás az biztosan nem árthat, így elkezdtem a felkészülést saját szakállamra. Igen ám, de vennem kellett egy biciklit.

Tiszteletem tettem egy fővárosi kerékpár szaküzletben, ahol előálltam a vágyaimmal, mi szerint egy országúti kerékpárt szeretnék a magamévá tenni.

Az eladók délceg alakom láttán lebeszéltek erről, így egy treking biciklivel gazdagabban léptem ki a napfényre. VISZONT! Két hét múlva vissza mentem egy kiegészítő vásárlása miatt, és félénken előadtam nem túl racionális terveimet. Azt gondoltam, hogy olyan hatással leszek a személyzetre mint a 87'-es Hahota, de a várt kacaj elmaradt, és elindult egy beszélgetés, melynek gerincét a triatlon, és Nagyatád képezte. Megtudtam, hogy az értékesítők mindegyike állóképességi sport múlttal rendelkezik, és az egyikük már készített is föl halandót eme nemes megmérettetésre.

A boltból kilépve összegeztem a hallottakat, és megszületett a konklúzió, edzőre van szükségem. Kell egy ember aki irányít, aki utat mutat, és megtanít úszni.

Kerekes Ábel személyében megtaláltam azt az embert, 4 hónapja követem az utasításait, kellek reggel 5-kor, hogy Esztergomból felérjek Budapestre úszni, és mostanra a célom, - amely néha nekem is álomnak tűnt - a realitások népes halmazát gazdagítja.

106 kg vagyok, már nem fulladok meg, 50 km a heti futó adagom, és görgőzgetek - várva  a tavaszt.

Nagyon sok blogot olvasok, hihetetlen energiát merítettem belőlük, remélem ez is segíthet egy picit sorstársaimon, egy pici plusz motivációval, egy csipetnyi online versennyel. Szintúgy szeretnék a blogomon keresztül pozitív vissza igazolásokat kapni, energiákat amelyek hajtanak előre.

És nem utolsó sorban, egyfajta online napló keretein belül rendszeresen jelezni szüleimnek, testvéreimnek, hogy, hogyan és miért pláne hogy mikor....

Terveim szerint nem csak az edzéseimről írok, szeretném megosztani a gondolataim, érzéseim és legfőképp a mókát ami általában körülvesz.

 

 

 

 

1 komment

Előzmények előzménye

2012.01.15. 16:04 Note

Hedonista vagyok! Már gyermek korom óta, igaz akkoriban az alkohol nem játszott szerepet az életkoromnak megfelelő gasztronómiámban.

Falusi gyermek voltam, az udvarunkon mindig kapirgáltak a tyúkok, a csirkék, kacsák, és természetesen a Kakas pörkölt alapanyagát sem a szomszédból kellett beszerezni . . .

Édesapám születésemtől fogva, folyamatosan űzi kedvenc elfoglaltságát az állat tenyésztést, így a kétlábú állomány változó összetételben, de ki volt egészítve emlős sorstársaikkal. (Értelem szerűen nem a kutyákra, cicákra célzok - vannak bizonyos határok)

A különböző méretű, korú malackák, bárányok, borjak hada mindig finom fogások reményével kecsegtetett.

A tökéletes alapanyag mellett nélkülözhetetlen szerepet töltött be a szakács, szerető édesanyám. Nagyon nagy rutinnal forgatta a fakanalat, és az udvaron található populáció kárára, varázsolt elképesztő ételeket a családi asztalra. Így visszagondolva megállapítom, hogy a "Top 500 saláta" című remek szakácskönyv valószínűleg nem gazdagította szerény kis könyvgyűjteményünket. 

Éltünk, éldegéltünk, nagyokat nevettünk, jókat ettünk, néha, néha áldozatot hoztunk az isteneknek egy egy disznótor keretében, ahol a töltött káposzta mellett összegyűlt a család, és lármázva, boldogsággal gazdagon átszőve megalapozódott a szenvedélyem az étel iránt.

Életemet végig kísérő szerencsém következménye képen, az Úr 2005. évében megismertem a boldogság mindenki számára elérhető forrását a BORT. Szakítottam a korábbi jéger sör kombinációval, és mestereim keze alatt elkezdtem felfedezni eme isteni nedű titkait.

A bor is hamarosan az életem részévé vált, a különböző étel-bor párosítások kikövezték az utamat a közel 130 kg testsúlyhoz, de mivel hirtelen ember vagyok, nem akartam sétálni ezen az élményekkel gazdagon borított úton, úgyhogy betársultam egy budapesti kis étterembe, ahol már professzionálisan, a feladatom "mellékhatásaként" KELLETT borokat válogatnom, ételeket kóstolnom. A libamáj, a steak, a belga csokitorta, és a hozzá való borok megadták a kellő lendületet, és tavaszra megközelítettem a 125 kilót.

 

Az alkatom nem nagyon foglalkoztatott, a feleségem apró célzásait többnyire lereagáltam azzal, hogy úgy is a szellememért szeret, de egy ponton éreztem, hogy baj van. A hedonizmusom vastagon fogó penzlijével kezdtem le le térni a vászonról. Szükségem volt egy keretre, mert elkezdtem attól félni, hogy annyira a mának élek, hogy egy ici picit veszélyeztetem a holnapot.

A keret a sport lett, amely egy fogadással kezdődött.

2 komment