Az előző posztomban szerettem volna közölni egy képet, de sajnos a technika ördöge kifogott rajtam. Szerencsére most sikerült, így be tudom mutatni történetem hősét, az embert akitől a delfin is elfordul. Régóta tudom, hogy a delfin az egyik legértelmesebb állat, a barátságunk kudarca egyértelműen jelezte számomra, hogy amit ő érzékel az én vizuális vetületemből  - nem túl biztató.

Visszatérve a fogadásra, miután a környezetem, válogatott vízi élőlények, és a szervezetem jelezte, hogy a Titanicom még a jéghegy előtt van pár centivel, próbáltam irányt váltani a végzetes katasztrófa előtt. Viszont cél nélkül nem igazán vagyok képes semmire, csak úgy a diéta és a sport öröme miatt biztosan képtelen lettem volna letérni arról a gyönyörrel kövezett útról, amin addig száguldoztam. Szükségem volt valamire, ami motivál, valamire ami a büszkeségemnél fogva kényszerít az egészséges élet felé.

Akkortájt egy kedves ismerősömnek egészségügyi okokból szüneteltetnie kellett profi sport karrierjét, közösen vállalkozásba kezdtünk, amelyben ő próbált asszimilálódni az átlagos életvitelbe, próbálta megteremteni a sport utáni életét. Így létrehoztunk egy vállalkozást amely az egészség, sportosság, vitalitás jelszavakat tűzte a zászlajára. Nagyon hiteles voltam, mint társtulajdonos.

Viszont rendszerint egyeztetni kellett az üzlet alakulását. Egy május végi egyeztetés alkalmával, minden szerénységet nélkülözve tájékoztatást adtam sportolói nagyságomról - múlt béli eredmények alapján... A hitetlen szempár tulajdonosának kijelentettem hogy profi sport múlt ide, profi sport múlt oda, nyár végére, sziget körön csúnya vereséget mérek rá. Hiteltelennek gondolhatta múltbéli tündöklésemet, és a jövőben általam elvégzendő munkába sem volt túl nagy bizodalma, mert azonnal igent mondott.

A cél megvolt, a munka elkezdődött. Elkezdtem az edzést. Kezdetben heti háromszor kocogtam. kétszer egy órát, és vasárnaponként dupláztam. A súlyom megindult lefelé, de félve az ízületi sérülésektől, úgy döntöttem, hogy elkezdem használni a rég elfeledett kerékpárom.

Három hónap alatt két nagy sikert értem el.

1. Veszítettem 10 kg-ot a súlyomból.

2. Meggyőztem a barátomat arról, hogy most már esélye sincs ellenem. A régi tájfutó feltámadt, és legyőzhetetlen vagyok. Szerencsére elhitte, vagy egyszerűen nem akarta kedvem szegni, így új célok kitűzésében kezdhettem el gondolkodni.

Mivel már három hónapja kocogtam, és hé-be hóba bicikliztem, így jött a nagyszerű felismerés, hogy triatlonoznom kellene. Az lenne az igazi nagy cél, ha megcsinálnám az IRONMAN-t. Voltak kisebb problémák, 113 kg voltam, soha sem bicikliztem 20-30 km-nél többet, és csak nagymami mellben "tudtam" úszni.

Elővettem a magyar közhelyek gyűjteményét, és a következőt találtam:

"A problémák azért léteznek, hogy az egyed azokat megoldva acélosodjék"

A delfin szeméből is azt olvastam ki, hogy az acélosodás az biztosan nem árthat, így elkezdtem a felkészülést saját szakállamra. Igen ám, de vennem kellett egy biciklit.

Tiszteletem tettem egy fővárosi kerékpár szaküzletben, ahol előálltam a vágyaimmal, mi szerint egy országúti kerékpárt szeretnék a magamévá tenni.

Az eladók délceg alakom láttán lebeszéltek erről, így egy treking biciklivel gazdagabban léptem ki a napfényre. VISZONT! Két hét múlva vissza mentem egy kiegészítő vásárlása miatt, és félénken előadtam nem túl racionális terveimet. Azt gondoltam, hogy olyan hatással leszek a személyzetre mint a 87'-es Hahota, de a várt kacaj elmaradt, és elindult egy beszélgetés, melynek gerincét a triatlon, és Nagyatád képezte. Megtudtam, hogy az értékesítők mindegyike állóképességi sport múlttal rendelkezik, és az egyikük már készített is föl halandót eme nemes megmérettetésre.

A boltból kilépve összegeztem a hallottakat, és megszületett a konklúzió, edzőre van szükségem. Kell egy ember aki irányít, aki utat mutat, és megtanít úszni.

Kerekes Ábel személyében megtaláltam azt az embert, 4 hónapja követem az utasításait, kellek reggel 5-kor, hogy Esztergomból felérjek Budapestre úszni, és mostanra a célom, - amely néha nekem is álomnak tűnt - a realitások népes halmazát gazdagítja.

106 kg vagyok, már nem fulladok meg, 50 km a heti futó adagom, és görgőzgetek - várva  a tavaszt.

Nagyon sok blogot olvasok, hihetetlen energiát merítettem belőlük, remélem ez is segíthet egy picit sorstársaimon, egy pici plusz motivációval, egy csipetnyi online versennyel. Szintúgy szeretnék a blogomon keresztül pozitív vissza igazolásokat kapni, energiákat amelyek hajtanak előre.

És nem utolsó sorban, egyfajta online napló keretein belül rendszeresen jelezni szüleimnek, testvéreimnek, hogy, hogyan és miért pláne hogy mikor....

Terveim szerint nem csak az edzéseimről írok, szeretném megosztani a gondolataim, érzéseim és legfőképp a mókát ami általában körülvesz.